Lement a VB csoportkörének majdnem a teljes első köre és találtam egy nagyon érdekes témát. Bevezetőként csak annyit, hogy bár az első két napon lőtt 13 gólnak nagyon megörültünk, sajnos az a gyanú fog beigazolódni, amire többek számítottak: csakúgy, mint az EB-n, kevés gólos meccsek lesznek.
Fontos a legelején leszögezni, hogy a válogatott futball mindig le van maradva az elit klubfocitól, nagyjából úgy a trendek szerint 2 évvel. Ennek rendkívül egyszerű magyarázata van: a szövetségi kapitányok sokkal kevesebbet és sokkal rövidebb ideig dolgozhatnak a csapataikkal, emellett pedig maguk a játékosok is kevesebbet játszanak együtt. Így igazi automatizmusokat kidolgozni nehéz, összetett rendszereket megvalósítani szinte lehetetlen. A szövetségi kapitányi poszt sokkal inkább a rendelkezésre álló játékosok tulajdonságait leginkább kihozó taktikáról, a motiválásról és az ellenfélhez való gyors alkalmazkodásról szól. Nem hiába alakult ki az, hogy általában vagy lassacskán leköszönő idősebb trénerek, vagy pedig fiatal edzők kapják meg az állásokat. Előbbiek még szeretnének alkotni, de már kevesebb munkával és teherrel, utóbbiak pedig egy egyszerűbb közegben tűnhetnek ki.
Ez pedig ezen a tornán is remekül kijön. Ha visszaemlékszünk, nagyjából két éve történt az, hogy Zinedine Zidane lett a Madrid edzője, és előbb megnyerte a remekül működő 4-4-2-es védekezés utáni előre lépegetést követően a finálét az Atletico ellen - akik szintén évek óta ezt a felállást használják - majd ugyanezt a taktikát alkalmazva végiglépdelt a következő évben a BL és a LaLiga mezőnyén is. És itt vesézzük ki egy kicsit részletesebben a 4-4-2-t.
Ugyan nem minden a felállás, de az egyértelmű, hogy az ehhez a védekező formációhoz való szélesebb körű visszatérés most komoly hatással van a válogatott futballra. A 4-4-2 gyakorlatilag a modern felállások védelmeinek legegyszerűbb, még is legkompaktabb verziója. Roppant egyszerű a mechanizmusa: a két négyesláncnak tartania kell egymástól a távolságot, miközben elég szűken helyezkednek el egymás előtt. Ha valaki nem vét különös egyéni hibát (elcsúszás, kiugrás), akkor ennek a falnak a feltörése hatalmas probléma. Azonban nem megoldhatatlan. Nem megoldhatatlan akkor, ha az egész évben együtt játszó Isco-Ronaldo-Benzema csatársorod van Marcelo, Modric vagy Kroos társaságában, sem akkor, ha esetleg Neymar-ból, Messi-ből és Suárez-ből áll a támadóhármasod, illetve abban az esetben sem, ha a stadionban ülve előtted Lewandowski, Müller, Robben, Ribéry és Coman rohangál a pályán. A klubok keretei viszont évek óta együtt vannak, és egész évben az edző mellett tréningeznek. A válogatottak esetén egy ilyen stabil, kompakt védelem feltörésére taktikát kidolgozni nagyon nehéz.
Vagyis tökéletes fegyver a kisebb válogatottak kezében a nagyok ellen, akiket megfojtanak ezzel. Itt kell még kitérni egy másik verzióra, a klasszikus 4-2-3-1-es védekezésre, ami szintén nagyon divatos ezen a VB-n: de lényegében ez a felállás sem különösképp más a játék defenzív oldalán, csak az egyik támadó ebben az esetben középpályás, így esetleg logikusabb őt ráállítani emberfogással az ellenfél mélységi irányítójára.
Tökéletes példák mutatkoztak erre az első kör találkozóin. A fentebb vázolt taktikát talán Izland fejlesztette a legmagasabb szintre. Az ő védekezésük szinte tanítani való.
A két négyes lánc pontosan kirajzolódik. A pálya középső részén nem lehet átjutni, csakúgy, ahogyan a széleken sem. A támadás végén Otamendi (labdás ember) megelégeli és távolról lő, de nagyon fölé.
Ez a kép talán még beszédesebb az előzőnél. Az argentinok tanácstalanul várják a labdát a kettős fal egyes részein elhelyezkedve, miközben az tökéletesen funkcionál. A távolság nagyon kicsi, alig 10 méter (pirossal jelölt terület). Ráadásul a borzasztóan helyezkedő argentin támadók miatt Izland feladhatja a széleket és a halfspace-t is (kékkel jelölt területek), mert egyiken sem tudna létszámfölényes helyzetet kialakítani az ellenfél. Messi a két négyeslánc között áll, és bár rengetegszer próbálkozott, csapatszintű hatása nem volt a meccsen, egyedül vergődött végig. A megoldás a kreatívabb argentinok több mozgása és nagyobb bátorsága lett volna: ha Di María, Banega és Agüero többet segít Messinek, gyakrabban jönnek a labdákért, ezzel kimozgatva az izlandi védőket, gyors megoldásokkal születhetett volna gólhelyzet.
Az újabb remek példát Svájc nyújtotta Brazília ellen.
Ugyan a brazil válogatott a meccs nagy részét tekintve kreatív és jó támadófutballt hozott, voltak hosszabb periódusok, főként a második félidőben, amikor Svájc remekül megfojtotta a dél-amerikaiakat. A fenti példán is látszik: Svájc szintén a 4-4-2-s védekező sémához nyúlt. A képen nem látható Rodriguez a negyedik hátvéd, előttük pedig a Shaqiri-Behrami-Xhaka-Zuber sor alkotja a második kvartettet. Mindenkinek meg van az embere, egyedül a labdát középen felvivő Coutinhot hagyják. Ő viszont nem tud passzolni, így egy távoli lövés lesz a vége - hasonlóan, mint a fenti argentin példa esetén.
Végezetül pedig egy kicsit térjünk el a kitárgyalt sémától, mert az eddigi legnagyobb meglepetést, Mexikó győzelmét egy másik megoldás hozta el. Joachim Löw személy szerint az egyik kedvenc edzőm, rendkívül proaktív tréner, aki modern focit játszat a csapatával. Ezt azonban borzasztó mód benézte, Osorio gyakorlatilag 90 percen át tönkreverte a futball elme-csatájában. Két fázisból állt a mexikói siker.
A közép-amerikaiak kezdetben egy nagyon szorosan elhelyezkedő 4-2-3-1-el kezdtek, amit a képen is lehet látni. Nem ijedtek meg attól, hogyha a német középpályások elkezdték keverni a kártyákat, remek helyezkedéssel és sok besegítéssel tartották a "frontot". A kép mutatja a problémát: Draxler igyekszik befelé, de a mögötte lévő Plattenhardt-nak megvan az embere, Kroos és Khedira csak egymás között tud passzolgatni, Özilt kitakarják nagyon ügyesen fedező sávval, Werner-rel és Müller-rel pedig megy az embere. Az eredmény egy bután eladott labda volt, aztán pedig egy kontra, amivel el is érkezünk a második fázishoz.
Mexikó nagyon gyors és nagyon jól cselező támadókkal bír. Lozano, Layún és Chicharito is lubickolt a meccsen, nem hiába. Az agyig feltolt szélső védők (főként Kimmich) mellett Khedira folyamatosan, Kroos pedig gyakran volt magasan, így az eladott labdák után a támadók lendületből rohantak rá Boateng-re, Hummels-re illetve sokszor az egy idő után direkt hátul maradó Kroos-ra. A két középhátvédre egy rossz szava nem lehet senkinek, remekül állták a sarat, az, hogy az eredmény nem sokkal csúnyább lett, nagy részben múlott rajtuk. Kroos viszont pocsék volt, de mentségére legyen szólva: önhibáján kívül. Khedira totál súlytalansága miatt a nyakába szakadt a játékszervezés és a szűrés feladata is, amit egyedül képtelen volt megoldani - érthető okokból. A németeknek gyakorlatilag nem volt középpályája, középpályás védekezésük pedig még hírből sem, ezt mutatja a fenti kép is. A kékkel jelölt területek mind abszolút üresek, így a villámgyors mexikóiak szabadon futhatták be ezeket.
Összefoglalva: a VB eddig inkább a védekezés sikeréről szól. Azok a csapatok, amelyek erre építenek, az első körben sokkal sikeresebbek voltak. Nem hiába, szabadon idézve Dárdai Palit, a védekezést sokkal gyorsabban meg lehet szervezni jól, mint a támadójátékot. A válogatottaknál sokszor csak nagyrészt erre jut idő, így erre érdemes építeni. A 4-4-2-es védekező formáció még bizonyosan sokszor fog előjönni a tornán, a kérdés pedig az lesz: lesz e majd aki eredményesen töri ezt fel, és a nagy csapatok milyen számban fognak elhullani a kompakt kis csapatokkal szemben.
