Több, mint egy sport

Foci, másként

Kapcsolatom Gülüvel

2018. november 08. 19:16 - Lupi Azzuro

A napokban görgettem le Zucki bácsi digitális heroinját, amikor megláttam ezt a képet. Nem igazán tudom miért, de elindított belül valamit. Egy kis gondolat-kukacot, azt, hogy vajon miért is érzek meddő undort 2018 novemberében Mesut Özil iránt.

 

img_5697.PNG

Emlékszem, az első emlékem róla 2010-ből való, amikor képernyőre tapadt szemekkel bámultam azt a fiatal német válogatottat, ahogyan palira verték a fél világot. Akkor láttam először őket - Khedirat, Müllert, Badstubert, Boatenget, no meg persze Özilt. Kiemelkedett a mezőnyből, olyan volt, mintha az ő szeme máshogy működne, mintha az agya automatikusan kiszűrné a rossz opciókat, majd a lábát irányítva zsinóron tálalná a társak elé az egyetlen és tökéletes megoldást. Megnéztem hol játszik, és biztosra vettem, hogy ez a fiú nem fog a Werderben maradni, így a nyár további részében vártam a hírt, ki igazolja le. Elvitte az akkor épülő Galaktikus Real Madrid 3.0, én pedig örültem neki, hiszen kis tökalsóként nem tűnt fel, hova tart a futball, csak azt láttam, mennyire zseniálisan játszik.

De végül nem illett bele a csapatba. 3 szezonon át viselte a habfehér mezt és bár voltak kifejezetten szép pillanatai is a spanyol fővárosban, Di María játéka miatt reszeltek neki, úgyhogy távozott az Arsenalba.

Ekkor már kezdett tudatosulni bennem, hogy valami nagyon nincs rendben. Hogy Özil nagyon nem jó irányba tart, hogy ezt a tehetséget nem kéne így elpazarolni. Madridban a 4-2-3-1 leváltását követően semmi helye nem volt, aztán az átigazolást követően Wenger sem igazán találta, hol is kéne játszatnia – bár ez arravaló tekintettel, ahogyan az öreg csapatot épített, nem túl meglepő. A VB-n Löw-nek szintén meggyűlt a baja a kérdéssel, azonban a világbajnoki cím azzal áltatott, hogy talán egy jó szélsőhátvéddel maga mögött, a szélről, befelé húzva szuper lehet.

Kezdetben nagyon nem lett az, akkor kezdődött a Gülüsödése. A ’14-15-ös év borzalmasra sikerült, hogy aztán a következő idényben lenyomjon egy ormótlan, 19 gólpasszos idényt. Még egyszer felcsillant a remény; mondtam magamnak, hogy végre megszokta a PL-t, ez most a folyamat eleje, ettől kezdve még jobb lesz. Sőt! Jön az EB, nyugika, megmutatja a nagyvilágnak.

Hát nem mutatta. Azon a tornán inkább kolonc volt, mintsem segítség, amit azért tudott magával hordani a döntőbe a válogatott, mert pofátlanul jó erőkből állt – nem mellesleg a döntőig igazán komoly ellenféllel nem is találkozott. Tényleg ez volt a folyamat eleje, de korántsem jó értelemben, mert ettől kezdve már csak lefelé vezetett az út, a 90 perces sétálásokon át, egy látványos gólpasszokkal elfedett és bekötözött, rothadó sebbel felsértve. Ettől kezdve számomra már csak Gülü volt.

Azóta már csak kikívánom az Arsenalból, mert hiába lenne a világ egyik, ha nem legjobb előkészítője, több kárt okoz, mint amennyit hoz a konyhára. Azóta már csak keserédes pillantásokkal konstatálom az Erdoganos balhéját, a lebőgését a VB-n, a válogatottól való visszavonulását és azt, hogy Emery sem tudja igazából használni.

Csak megláttam ezt a képet, a leicesteri rókát, a kapitányi karszalagot, és elgondolkodtam. Túl kemény lennék ezzel a sráccal? Talán több még benne az Özilség, mint a Gülüség, csak én nem látom? Ma már a De Bruyne-ök és Eriksenek korszakát éljük, vagy csak túlságosan szakbarbárrá kezdek válni? Vagy megkeseredtem, tán?

 

Arra jutottam, hogy nem. Csupán észleltem valamit, amit egy ideig nem akartam. Vagyis, leegyszerűsítve, csupán egy dolog történt: felnőttem.

Szólj hozzá!

La bella calcio - 3. hét

2018. szeptember 04. 20:23 - Lupi Azzuro

Mukinho:

Milan-Roma 2-1

A nápolyi drámát követően Gattuso nem sokat változtatott csapatán, Borini helyett az eltiltását letöltő Calhanoglu játszott, de még milyen jól. A másik oldalon EdF a sírból visszahozott mérkőzést követően továbbra sem állt le a kísérletezéssel, ezúttal egy 3-4-1-2-es hadrendet próbált ki a törött kezű mester, de hamar csődöt mondott.

mr1.png

Fél perc  se kellett, hogy kirajzolódjon tisztán, mit is képzelt el a Roma: A Milan build-upját szerették volna jelentősen megnehezíteni azzal, hogy Bigliára ráállítják Pastorét, hiszen az argentin általában a két belsővédő közé visszalépve hozza fel a labdákat, és forgatja a Rossonerit. Jól látható, hogy megvannak a párok, viszont ezzel az elképzeléssel hatalmas területek nyíltak a két szélsővédő elött, akik ezúttal a labdakihozataloknál jelentős szerepet töltöttek be. Ami még kiemelendő, hogy már a Napoli ellen is fellelhető volt az a mentalitás Gattuso részéről, hogy ők nem szeretnék elrúgdalni a labdákat, inkább megbecsülik, és megjáratják, amiben fontos komponens lett a lábbal sokat feljődött Donnarumma. (Fun fact: Donnarumma többször ért labdába az egész meccsen, mint Shick)

Íme a vendégek 3-4-1-2-ős felállása, amelyben Pastore lehetett volna a kulcsember, hiszen a két ék mögött, a 10-es pozicióban futballozhatott, ott, ahol igazán szeret és tud. Csak hogy ez nem valósult meg, hála a Milan kiváló középpályás védekezésének. A piros fekete trió (Kessié-Biglia-Bonaventura) remekül zárta le a passzsávokat a pálya centrumában, ezzel elszeparálták Pastorét is, akinek így mélyen vissza kellett lépdelnie, hogy találkozzon a bogyóval. Kvázi kihúzták az ellenfél egyik méregfogát.

A két csatárhoz (Dzeko-Shick) nem igazán jutott el a labda, mindkettejük próbált vissza jönni labdákért, amiket ugyan meg tudtak tartani, de egyszerűen hiányzott a kreativitás a csapatból. Shick próbált be-beindulni a védelem mögé, de ezeket Romagnoliék könnyűszerrel hatástalanítani tudták. A két wingbacktől talán többet várt volna az ember, Karsdorptól talán annyira nem is, de Kolarovtól biztosan, aki a félidő első részében szinte észrevehetetlen volt, az utolsó negyedórára úgy ahogy magára talált, és próbálta bontani a Milan jobb szárnyát.

mr2.png

A hazaiak gyakorlatilag végig fölényben játszottak, aminek a játékrész végén meg is lett az eredménye. Itt a gól előtti szituáció, amikor is Calhanoglu odaböki a lasztit Bonaventurához, és -  a másodpercekkel ezelőtt Rodríguezt örző - Karsdorp úgy kirongyol a védelemből, mint Zrínyi a várából. Teljesen felesleges megmozdulás, hiszen Fazio – vagy éppen más – simán kiért volna az olaszra. Így viszont a svácji balbekk elött ott a nagy terület, ahova némi habozás után, de eljut a labda, és oda bizony már Fazionak kell kimennie.

mr3.png

Katasztrofális védekezés a vendégek részéről, Faziót mindenfajta csel/ testcsel nélkül verik meg a szélen, amit még mindig lehetne korrigálni, hogyha Kolarov időben kapcsolna, és visszazárna Kessiével. De ez nem történik meg, ahogy Marcano sem él együtt a játékkal, és konkrétan csak bámul, ahelyett, hogy azt a területet, ahova jön a labda, levédte volna.

mr4.png

EdF nem habozott, már a félidőben változtatott, behozta Marcano helyett El Sharawyt, ezzel pedig bekövetkezett a 4-2-3-1 is, csak úgy, mint az Atalanta ellen. Shick kikerült a jobb szélre, onnan játszott befelé – nem túl veszélyesen -, a fáraó pedig a szokásos posztjára állt be, azaz a balszélre. Ezekkel a változtatásokkal - az első 45 percben  szinte nem létező – széljátékot próbálta erősíteni a tréner két tükörszélső szerepeltetésével, hiszen a mögöttük hagyott területeket nyugodtan bejátszhatja Kolarov és Karsdorp.

mr5.png

Drasztikusan nem változott a meccs képe, a Milan nem tudta úgy beszorítani a vendégeket, mint az első felvonásban, így inkább visszább álltak egy kicsit. A Roma próbált előre jönni, azon felül, hogy javítottak a játék képén, többet volt náluk a labda, több beadás érkezett, és veszélyesebbek is voltak a kapura,de még mindig inkább a hazaiak domináltak. Aztán jött egy pontrúgás, ami mindig magával hordozza a gólt, és így is lett. Noha kellett ehhez jókora szerencse is, meg az, hogy Calabria ilyen kacskán „szabadítson” fel, de ne vegyük el Fazio érdemeit, akit ha már szidtunk, most dicsérjünk meg, remekül találta el a labdát, és lőtte azt rüszttel a kapuba. Azonban sokáig nem örülhettek volna Dzekoék, 1 perccel később az idén már megszokott szellős védekezés a Romától: Bonaventura jó 30 méteren át cipelhette a labdát, anélkül, hogy bárki kilépett volna rá, és indíthatta azt a Higuaínt, aki ugyan hasból fogyott, de lábfejből még nem, és emiatt kapitulálták a gólját.

mr6.png

mr7.png

A Roma a mérkőzés hajrájában ismét egy rögzített szituációból tudott veszélyeztetni, olyanannyira, hogy ideiglenesen vezettek is, csak hát N’Zonzi elfelejtette, hogy ez nem kézilabda. Egyébként jó döntés született mindkét esetnél, amikor elvették a találatokat.

Az utolsó negyedórára beszállt Cristante mellett Santon is, a gyengén szereplő Karsdorp helyére, Gattuso pedig résen volt, valószínűleg ő is nézte a tavalyi Derby D’Italiát. Rögvest behozta a bal szárnyra Laxaltot és Castillejót, ott szerette volna megnyerni a rangadót. A fentieknél is fontosabb csere volt viszont Cutrone behozatala, ami még egyértelműbb jel volt mindenki számára: otthon kell tartani a 3 pontot.

Nagyon úgy festett, hogy ez nem fog sikerülni, a vendégek szereznek egy pontot. Aztán jött N’Zonzi rossz passza, aki megítélésem szerint eléggé elfáradt, Calabria szemfülesen megelőzi SES-t, és indítaná

mr8.png

Őt pedig pont ezért szerződtették, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben, az utolsó pillanatban tudjon egy ilyen zseniális passzt előhúzni, hogy aztán a csereként beálló Milan nevelésnek csak bepasszolnia kelljen a labdát Olsen kapujába.

mr9.png

Összességében megérdemelten nyert a Milan, meglepően jó játékot mutattak, remek egyéni teljesítményekkel. Sikerült 90 percen át kontrollálni a mérkőzést, kevés olyan momentum volt, amikor azt érezhettük, hogy a Roma lenne fölényben. Külön kiemelném Bigliát, aki ilyen számokat produkált: 98%-os(!) passzpontosság, 1 kulcspassz, 2 szerelés, 5 labdaszerzés, 3 tisztázás, 1 blokkolt lövés.
Hasonlóan nagyot alakított Calhanoglu is, akinek a hiányát nagyon megérezte a Rossoneri a San Paoloban: 2 kaput eltaláló lövés, 7(!) kulcspassz, 3 sikeres csel, 2 pontos beadás, 2 pontos hosszú indítás, 2 szabálytalanság ellene, és 1 labdaszerzés.
Higuaínról pedig annyit, hogy lehet, hogy ő nem kerül helyzetbe, de a helyezkedésével, a mozgásával, és természetesen a passzaival a társaknak rengeteg lehetőséget kreál, nem elfeledkezve arról, hogy mélyen felveszi, és megtartja a labdákat.

Római oldalról is levonhatunk néhány következtetést: EdF számára nem fér bele még több első félidei kisérletezgetés, valószínűleg maradni fog a 4-2-3-1-es rendszernél. A védekezést mindenképpen helyre kell rakni, mert azt nem várhatja el, hogy a 35 éves De Rossi érjen oda mindenhova, és blokkoljon minden lövést. Ha már védekezés, Karsdorpnak van még mit tanulnia, rajta eléggé látszik, hogy nem igazán sikerült az akklimatizálódás a Serie A-hoz. És akkor mit mondjunk Shickről, aki szvsz. ezen a találkozón is förtelmesen játszott, és azon felül, hogy nem igazán van posztja, egyáltalán nem tudja megcsillogtatni azokat az erényeket, amikért megvették tavaly nem kis összegért.

(Mukinho)

Cinikusfűz:

Parma 1-2 Juventus

A Parma-Juventus nem túl érdekfeszítő, de magabiztos torinói győzelmet hozott, egy valaki viszont magasan kiemelkedett a mezőnyből. Gervinho-t már azon az estén is kiemeltem egy posztban röviden, de megéri foglalkozni vele, hogy a Cuadrado-Bonucci-Chiellini-Sandro négyessel miként cicázott 60 percen keresztül. Ha az ember visszaemlékszik, akkor egy villámgyors, nyurga lábú szélső ugorhat be neki az elefántcsontpartiról. D’Aversa szabad kezet adott neki, így a kínai kitérő ellenére ennél jóval többnek tűnt a zebrák ellen.

gervinho_1.jpg

gervinho_2.jpg

gervinho_3.jpg

gervinho_4.jpg

A játékos alapvetően természetesen még mindig a gyorsaságából és a cselezőkézségéből él, de feltűnt középen, a jobb szélen és a bal szélen is. Gyakorta lépett visszább, hogy rágyorsíthasson a védelemre, üde színfoltja volt a kicsit szürke meccsnek. Úgy, ahogyan üde színfoltja lehet ennek a szintén elég szürke Parma-nak is, amely jó vásárt csinált vele.

 

Sassuolo 5-3 Genoa

Meglepne, ha a világon sokan választották volna önként vasárnap este a Sassuolo-Genoa csatát a Napoli, a Lazio vagy a Fiorentina találkozója helyett, de aki mégis így döntött, az azt hiszem sokszorosan megköszönte magának ezt a jövőbelátást. A továbbiakban majd kifejtett okokból kifolyólag ugyan nem hiszem, hogy ez lett volna az évtized meccse, de ettől függetlenül mindig öröm, ha a nézők 8 gólt láthatnak. Főleg Olaszországban. A Sassuolo mindblowing 13 perce pedig bárhol csodaszámba menne.

Amit megtudtam a két csapatról, az az, hogy - a Sassuolo remek szezonkezdete ellenére is mondom - személy szerint én egyik együttest sem várom a 10. helynél feljebb. A Sassuolo nagyon potensnek tűnik támadásban, de a védekezésükben folytonosan ott van a hibafaktor. A Genoa pedig Itáliához méltatlanul lyukas hátsó sorral rendelkezik, az amit ezen 90 perc alatt teljesítettek e téren, az arcpirító volt. Szó se róla, Babacar és Boateng mindenki feladatát meg fogja nehezíteni, de olyan méteres üres terek éktelenkedtek a genovaiak kapuja előtt, hogy azt hittem NB1-et nézek.

sassuolo_1_gol.jpg

sassuolo_2_gol.jpg

Összefoglalva: szórakoztató mérkőzést láthattak a nézők, az első félidő vége pedig rendkívül izgalmas volt. De aki kicsit mélyebben belenézett a történésekbe, nem feltétlen élvezte túlzottan a felek harcát. Nagyon amatőr hibákat vétettek mindkét oldalon a védők.

A háromvédős felállások egyik alappillére az, hogy a három középhátvéd kompakt módon, együtt tudjon mozogni, akár kimozgásokról, akár lesreállításról van szó. Együtt kell szűkíteni és nyitni a területeket, mert enélkül azt fogjuk látni, amit Spolli-ék vasárnap este hoztak le. Ballardininek át kell gondolnia, hogy tényleg jó megoldás -e ez. Egy pozitívum viszont azért így is volt számomra: Khouma Babacar és Kevin-Prince Boateng láthatóan nagyon egymásra talált, az első négy találatban mind a ketten benne voltak. Gyöngyöző kapcsolat lehet ez.

 

Sampdoria 3-0 Napoli

A Napoli addig játszott a tűzzel, amíg megégette magát: a Lazio és a Milan elleni fordítást követően vasárnap ismét sikerült enerváltan játszani az első félidőben, aminek végül csúnya égés lett a következménye.

Hamsík helyett Diawara került a regista helyére, egyrészt azért, mert a szlovák nem remekel túlzottan ebben a pozícióban eddig, másrészt mert az ellenfél trequartistáját nem lehetett egyedül hagyni. Callejón helyett Verdi kezdett a jobb szélen, de egyik változtatás sem hordozott magával szerkezeti változtatást: maradt Ancelotti 4-3-3-ja, az előző idényhez képest kevesebb letámadással, Milik-kel középen és a félterületek helyett a vonal felé tolt szélsőkkel. A probléma viszont az volt, hogy szembejött az a felállás, amely egykoron Carlo kedvence volt és amely tökéletesen alkalmas - jó kezekben - ezt a Partenopei-t megállítani. Giampaolo kezeiben pedig jó helyen volt: a városi riválissal ellentétben a Sampdoria tökéletes meccset hozott le védekezésben. Teljesen lezárták a pálya belső felét, a szélekről jövő próbálkozásokat elhárították. Attól függően melyik oldalt volt a labda, a két csatár illetve Barreto és Ekdal egyfolytában zárták a területeket. Így a vendégek támadás építése az első 45 percben gyakorlatilag meghalt.

samp_vedekezes.jpg

samp_vedekezes2.jpg

Defrel két góljával a genovaiak vonultak előnnyel a szünetre, a meccs képe azonban igazándiból nem változott. Ancelotti próbálkozott több dologgal is; esetenként magára húzta kicsit a ‘doria-t a Napoli, majd kilőtték a szélre a labdákat az üres területekre. A szünetben jött Mertens és Ounas, így a gárda átállt 4-4-2-re. Mertens gyakorta lépett vissza labdáért, Rog érkezése növelte a kreativitást a középpálya belső felén. De Carlo ezt a találkozót elcsűrte az elején, az ellenfél higgadtságának és felkészültségének pedig meg lett az eredménye.

90 percen keresztül bírta a Napoli támadásait a Sampdoria, ami nem kis szó. Az biztos, hogy ezzel a védekezéssel szép idény várhat a szurkolóikra és az, hogy ezt a hétvégén még két olyan góllal is sikerült megfejelni, mint Defrelé (ez ráadásul a szépsége mellett egy kisebb csoda is volt, az előző évadot figyelembe véve), illetve Quagliarella-é, különösen édessé teszi ezt a teljesítményt. Hosszútávon pontosan ez fogja meghatározni, mire lehet jó ez az együttes; a támadójátékuk eredményessége.

(Cinikusfűz)

Szólj hozzá!

Cardiff-Arsenal review

2018. szeptember 02. 17:26 - Lupi Azzuro

Körülbelül az ötödik percben látszott, hogy ez a meccs sokgólos lesz, ami végül be is igazolódott, de azért ez korántsem két ellenállhatatlan támadó gépezet összecsapásának eredménye. Két dolgot tartok érdemesnek megjegyezni.

Az, hogy Torreira a harmadik találkozón sem volt kezdő, abszolút érthetetlen Emery részéről. Gouendouzi aranyos srác, az pedig, hogy honnan hova jutott ilyen rövid idő alatt, szép sztori. De amikor ott ül a padon az uruguayi, ráadásul nem látszik, hogy sérült lenne, felelőtlen és ostoba döntés. Persze, lehet mondani, hogy így is nyertek az ágyúsok, de abban a 25 percben, míg Lucas pályán volt:

  • az Arsenal támadás építése sokkal gördülékenyebben működött
  • a londoniak középpályája többet segítette a támadókat
  • Torreira 26/26 jó passzt adott
  • sikerült megnyerni az összecsapást - az ő gólpasszával.

 

Azt pedig, hogy ma egymásnak voltak az ellenfelei, mind a két fél megköszönheti. Ha mondjuk a City vagy a Chelsea játszik ma ezzel a Cardiffal, kivégzik őket egy 0-4-el. A walesiek védelme elképesztő vakon volt, ráadásul a támadóik hasonlóan enerváltan teljesítő hátvédekkel néztek farkasszemet. Emery-ék is boldogak lehetnek, mert ez után a hibát hibára halmozó teljesítmény után kevés alkalommal jöhettek volna győztesen le a pályáról. Mi sem mutatja ezt jobban, mint, hogy a két együttes xG-je 0,77 (Cardiff) és 1,34 (Arsenal). (Az xG egy olyan statisztikai mutató, amely gólhelyzetek minőségét osztályozza, ezzel megmutatva, hogy egy képzeletbeli átlagos csapat hányszor talált volna be.) Vagyis a 2-3-as eredmény helyett a reális az 1-1 vagy az 1-2 lenne, de ez nem az a délután volt.

Ja és +1: Valaki keresse fel Cable-t, utazzon vele vissza az időben legalább 5-6 évet és hozza vissza az akkori Özilt. Gülü ma sem erőltette túlságosan meg magát, 39/47 passzot sikerült abszolválni, ami 83%-os pontosság - összehasonlításképp, Mustafi 54/67-et hozott - és bár erről nem találok statot, gyanítom, hogy 8 km-nél több nem került a lábába (ha valaki megtalálja és butaságot mondok, szóljon, vagy hallgasson mindörökké). 

cardiff-arsenal_jpg_large.jpg

Szólj hozzá!

La Bella Calcio - 2. Hét - a saját részem

2018. augusztus 28. 21:21 - Lupi Azzuro

Ezen a héten is jelentkeztem persze az INC oldalán a - most már hivatalosan is - sorozatunkkal. Ezt a fordulót többen dolgoztuk fel, itt most az én általam készített rész lesz látható, de itt a link, ha valaki az egészre kíváncsi: https://ilnostrocalcio.blog.hu/2018/08/28/la_bella_calcio_617

Fiorentina 6-1 Chievo

A vasárnap gólok terén nem ígért túl sokat, de Pioli mester csapatánál szépen kiakadt a gólzsák. Voltak remek egyéni teljesítményeka firenzeiek oldalán, mint Benassié, Biraghié, Gersoné vagy Chiesa-é, de az egész mezőnyből kiemelkedett egy 23 éves fiatalember, Giovanni Simeone. Ugyanis az argentin csatár mind a hat Fiorentina gólban benne volt. Nem viccelek, mind a hatban.

fio_1_gol.jpg

A második találatban duplán benne volt; egyrészt ő indította Chiesa-t a ziccere előtt, amit az olasz kihagyott és amiből a szöglet született, majd a kapu előtt a szöglet középre tálalását követően hozzá került a labda.

fio_2_gol_elott.jpg

fio_2_gol.jpg

A harmadik gólban közvetlen szerepet vállalt, Gerson indítását követően pontosan ívelt Benassi fejére - egyébként a papíron gyengébb lábával. A negyedik gólhoz bemozgással asszisztált.

fio_4_gol.jpg

fio_5_gol.jpg

A hatodik találat végül a 93. percben ténylegesen Simeone által született meg, amit a támadó nagyon megérdemelt. A 6-1-es győzelem ellenére azért ebből a találkozóból nem kell messzemenő következtetéseket levonni. A veronaiak pocsék egyéni hibákkal könnyítették meg a Violák dolgát, de erre azért nem lehet mindig apellálni. Továbbra is tartom, hogy sok van ebben a keretben, de különös meglepetést ne várjunk. Simeone-hoz visszatérve azonban, azt amit a Chievo ellen lehozott, nos ezt nevezem én igazi modern csatár teljesítménynek. Sokszor érintés nélkül is kulcs szerepet töltött be a gólokban, a mezőnymunkája eképpen eredményes is volt, nem csak hasznos. Diego Simeone élőben nézte meg az összecsapást, a nyári pletykák után pedig csak egy kérdésem van. Megvan a Griezmann-pótlék?

 

Roma 3-3 Atalanta

A hétfői napról is egy hasonlóképpen gólgazdag mérkőzésről szállíthatunk nektek infókat. Római oldalról hibátlanul indult a 90 perc, a második minutumban Pastore klasszis góllal jelentkezett, ezt azért nézzük meg újra, ritkán látni ilyet.

Ezt követően viszont a Roma totálisan szétesett fejben, az idő előrehaladtával pedig az Atalanta átvette az irányítást. Az első félidő végére 3-szor találtak a bordó-sárgák kapujába, Zapata Manolas-t forgatta úgy, mint paraszt a vasekét, emellett Rigoni kiváló helyezkedésével váltott gólra 2 ziccert is. A félidőben Di Francesco nagyon agresszívan reagált, az Atalanta középpályás fölényét úgy orvosolta, hogy lekapta a nagyon halovány Pellegrini-Cristante párost, beküldte NZonzit és Kluivertet, majd formációt váltott. A 4-2-3-1-ben Pastore lett a támadó középpályás és a labda felhozatala sokkal gördülékenyebb lett.

roma_4-2-3-1.jpg

EdF-re reagálva Gasperini is rögön cserélt kettőt: de Roon és Hateboer érkezett, hogy frissen tartsák a fehér mezeseket. A Roma végül egyre nagyobb kockázatot vállalt, végül Florenzi egyéni villanásával és Manolas fejesével - egyrészt a görög kicsit enyhítette azt a borzalmat amit hátul csinált, másrészt lassan ő lesz Olaszország Sergio Ramos-a, mert többedszerre menti meg gárdáját egy kései fejessel - kiegyenlítettek. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy Fortuna istenasszony azon az estén hű volt gyökereihez, Olsen hatalmas védése és komoly szerencse kellett ahhoz, hogy az Atalanta ne szerezzen egy negyedik gólt. Cengiz vagy 20 percen át wingbacket játszott, a farkasok felállása meg valami elképesztő amorf 3-2-1-4-re változott a végét jelző sípszóhoz közeledve.

roma-ata_end_of_match.jpg

A római védők eddigi teljesítménye szinte értékelhetetlen, át kell majd gondolnia az együttesnek, hogy ezen hogy segíthetnek, mert az egész szezonra vetítve komoly probléma lehet a helyzetből.

Szólj hozzá!

El Loco - az Őrült

2018. augusztus 27. 17:42 - Lupi Azzuro

1955. július 21-én Rosario-ban látott napvilágot a kis Marcelo Alberto. Apja csakúgy, mint családjának tetemes része, jogász és/vagy politikus volt. Az apuka a város egyik együttesének, a Rosario Centralnak szurkolt, Bielsa-ra komoly hatást azonban azon felül, hogy átadta a futball szeretetét, nem ő, hanem anyja gyakorolt. A tréner többször is bevallotta, hogy kitartását, küzdelmét a folyamatos akadályokkal és a meg nem alkuvó hitét saját magában tőle tanulta el, amiért nagyon hálás. Gyermekként Marcelo a városi rivális Newell's Old Boysnak szurkolt, náluk kezdett bele futball karrierjébe is - szakítva ezzel a családi hagyományokkal. Azonban korán kiderült, hogy játékosként nem vár rá nagy jövő, így edzői karrierbe kezdett.

Hősünk gyerekkorától kezdve futball újságokat jegyzetelt ki, videóelemzéseket végzett hosszú-hosszú órákat töltve azzal, hogy a lehető legtöbb fegyver legyen a kezében az ellenfelekkel szemben. Temérdeknyi nemzetközi szaklap előfizetője, konkrétan gyűjteménye van labdarúgó mérkőzések felvételeiről évtizedekre visszamenőleg. És igen, nála ténylegesen komolyan lehet venni, amikor azt mondja, hogy 14 órán át elemez. Bielsa életét a futball jelenti, minden porcikáját és pillanatát átitatja ez a sport. Edzői karrierjének kezdetétől látszott, hogy más, mint a többiek. Egészen elképesztő alapossággal vizsgál és analizál mindent, ami a pályán történik, vagy történhet.

marcelo-bielsa-lille-ligue-1-20112017_1qf6d6nfbgmo81886l9i77w9n7.jpg

Az argentin futballnak két tagadhatatlanul nagy alakja volt a történelem során taktikai téren, César Luis Menotti, illetve Carlos Bilardo. Előbbi egy igazi romantikus volt, aki a gyökereihez próbálta visszairányítani hazájának futballját - persze mindezt modern kivitelezésben - utóbbi sokkal inkább pragmatikus edző volt, aki a rendszerben hitt, illetve az eredményességben. Bielsa tőlük, Óscár Washington Tabáreztől, az uruguayi foci újra alapítójától és Rinus Michelstől, a totális futball megalkotójától, a legendás Cruyff-féle Ajax és Barca edzőjétől tanult a legtöbbet. Filozófiáját valahol eme négy úriember közös halmazából lehetne összetákolni. Bielsa a támadófutball abszolút és megingathatatlan hívője, ennyire egysíkúan azonban nem írható le a profilja. Bielsa csapatai arra törekednek, hogy a lehető legkevesebb teret adják át az ellenfélnek, hogy minél több párbajt nyerjenek meg, előre olvassák az ellenfél támadásait, ezzel a védőmunkát a lehető leggyorsabban elvégezve. A játékosok egy szezonon belül szinte sosem szerepelnek minden alkalommal egyazon poszton, a felállás pedig gyakorta változik, ellenféltől függően. Bielsa elvárja azt, hogy a játékosai folyamatosan fussanak, ha náluk a labda akkor támadjanak, ha nincs, akkor szerezzék azt minél előbb vissza. A fizikai felkészítés mindig nagyon fontos szerepet játszott az edzésein, mert azt a mértékű terhelést, amit a taktikája elvár, máskülönben nem lehetne bírni. Az argentin emellett részletekbemenően gyakoroltat be meccs szituációkat a játékosaival, abból a célból, hogy azok fel legyenek készülve mindenre. A módszer azért különleges, mert Bielsa nem megmondja, hogy mit csináljanak meccs közben, hanem felkészíti őket az edzéseken arra, hogy gondolkodás nélkül, automatizmusok által vezetve reagálják le a helyzeteket a lehető legmegfelelőbb módon. Ezen alapelveket foglalta ő maga össze 4 kifejezésben: concentración permanente, movilidad, rotación, repenitización. Vagyis: folyamatos figyelem, mozgékonyság, rotáció, illetve egy különleges szó, aminek nagyjából az az értelme, hogy a megoldása olyan problémáknak, amikkel még nem találkoztunk.

Sosem nyert komoly kupát, csupán olimpiai aranya van Argentínával és argentin bajnoki címe. Ennek ellenére Marcelo Bielsa a történelem egyik legnagyobb koponyája a sport berkein belül, hatása az általános labdarúgás elméletére, edzés módszertanára, edzőkre, játékosokra szerte a világon tagadhatatlan és elvitathatatlan. Körülbelül két évtized hosszán érződik a hatása, mind elméletben, mind gyakorlatban. A Bielsa vezette Newell's, Atlas, América és Vélez felforgatta a dél-amerikai klub életet, míg az argentin és chilei együttesek a földrész válogatott szféráját. A Bilbao emberfeletti teljesítményt nyújtott és magánál sokkal jobb lehetőségekkel megáldott csapatokat győzött le, a Marseille pedig olyan játékot produkált, ami sokak tetszését elnyerte és sokak szemét arra az időszakra a képernyőre tapasztotta. Idén Angliában látott neki egy újabb fejezetnek Marcelo, afelől pedig kétségem sincs, hogy a Leeds csont nélkül fel fog jutni.

Bielsa játékosaként, vagy elhivatottságának és a végletekig részletekbemenő munkájának tisztelőjeként lett edző Pep Guardiola, Mauricio Pocchettino, Jorge Sampaoli, Geraldo Martino, Diego Simeone és Mauricio Pellegrino. Neki köszönheti pályafutásának felvirágozását Gabriel Batistuta, Arturo Vidal, Mauricio Isla, Alexis Sánchez, Fernando Llorente, Javi Martínez, Aymeric Laporte, Iker Muniain, Ander Herrera, Dimitri Payet, Aymeric Laporte, Benjamin Mendy - és ők csakis azok, akik közkeletűen ismert futballisták. Pep Guardiola, akit nagyjából egyhangúan a legjobb edzőnek tart a közvélemény jelenleg - mint azt sokan tudják - azt tartja, hogy Bielsa a legnagyobb tréner. Azonban nem akarom tényekkel bebizonyítani Bielsa nagyságát, mert akkor pontosan őt tagadnám meg.

Bielsa egy örök idealista. De nem lehet egy egyszerű futball-idealista szerepére degradálni, itt ugyanis a különbség a szófaj. Én jelzőként illetem idealistaként, ugyanis az a fajta romantika és hit az elérhetetlenben, ami őt jellemzi, azzá teszi. Mindig is egy olyan játékot kergetett, amit nem érhet el. Az emberek nem robotok, elfáradnak meccsek, szezonok végére. A futball ma már annál sokkal pragmatikusabb és eredményorientáltabb, mint, hogy ne kelljen néha igenis a védekezésre koncentrálni. De az, hogy Marcelo egyetlen filozófiában hisz, hogy egy célt követ - még, ha az elérhetetlen is - ez teszi őt igazán naggyá. Az esendősége, a tökéletlensége, amitől ember az ember. Ebben a világban, ahol aranykorát éli a konformizmus, a körülményekkel való megalkuvás, az eredményorientáltság, a  hit és az eszmények lenézése, annak az elismerése, ha valaki akkor is szembemegy az árral, ha az elsöpri, Marcelo Bielsa egy különleges ember. Ő azért, hogy nyerjen, hogy kupákat tartson a kezében, sosem változtatott azon, amiben hisz. Mert számára nem az a győzelem, ha megnyeri a bajnokságot. Számára az a győzelem, ha a csapata lehoz egy tökéletes mérkőzést, ha másoknak át tud adni abból, amivel rendelkezik, ha legalább részben manifesztálódni látja azt, amit elképzelt.

Ha Marcelo Bielsa holnap elhunyna, akkor is az egyetemes labdarúgás történelmének egyik legnagyobb alakja marad. Megszámlálhatatlanul sok folyamatot indított el szerte a világban, amerre csak járt - és talán ott is ahol fizikailag nem. Az az ember, aki annyit áldozik a szenvedélye oltárán, mint ő, az érhet el csak igazán valamit. Egyszer körbeautózta Argentínát egy kis Fiattal, acélból, hogy addig még föl nem fedezett tehetségeket találjon.

Néhanapján magunkba szállhatnánk. Belső emigrációba vonulhatnánk, kialakíthatnánk a saját nézeteinket a világról, arról amit szeretünk, ami fontos nekünk. Nem vagy attól gyengébb, kevesebb, vagy kisebb, ha hiszel, ha romantizálsz dolgokat, vagy idealistaként látsz eseményeket. Ha képes vagy elsírni magadat a kudarcodon (igen, Marcelo egy a Newell’s-nél eltöltött borzasztó szakasza után megtette) , az csak azt jelenti, hogy mennyire fontos számodra. Elfogadom, hogyha valaki az eredményt és a győzelmet tartja a legfontosabbnak, anélkül azonban, hogy megértjük, mekkora gondolkodó is Bielsa, nem mondhatunk ítéletet felette. Ha pedig ezt megtettük, nem is fogunk.



 

(Nem nagyon tettem eddig se és nem is fogom, de egy kis adalék az íráshoz, magamról. A kedvenc sportolóim Francesco Totti, Kobe Bryant, Cristiano Ronaldo, a kedvenc magyar történelmi személyiségem Nagy Lajos, nemzetközi Buonaparte Napoleone. Világ életemben vonzódtam a hűséghez, az elhivatottsághoz, ahhoz, ha valaki a végsőkig kiáll azért amiben hisz és szorgalommal, tettekkel viszi sikerre azt. Bielsa is pont ilyen, csakúgy, ahogy az előbbi 5 ember. Emiatt pedig érhet engem vád, hogy nem vagyok elég objektív, de én ebben hiszek; lehet engem régimódinak hívni, ósdi eszményeket károgónak bélyegezni, azonban úgy, ahogy a fentebb említett személyek, azt szeretném közvetíteni, amiben hiszek. Mert úgy gondolom, fontos, hogy legyenek olyanok, akik ezen nézetekkel is megteszik.)

Forrásaim: Jonathan Wilson csodálatos, ‘Futballforradalmak’ című könyvének vonatkozó részei, a Guardian cikke (https://www.theguardian.com/football/these-football-times/2015/dec/17/marcelo-bielsa-manager-swansea-city), Bielsa wiki oldala (https://en.wikipedia.org/wiki/Marcelo_Bielsa) és a legnagyobb részben a saját kútfőm.

1 komment

Juventus - Lazio előzetes

2018. augusztus 25. 14:55 - Lupi Azzuro

A hétvége egyik rangadója a Lazio és a Juve összecsapása lesz, ahol a jelenlegi olasz edzőgarnitúra két, taktikailag rendkívül képzett tagja fog farkasszemet nézni. A meccset megelőzően viszont egyértelműen Allegri van döntéskényszerben. Elmondom mi az a néhány probléma, amire neki és Inzaghinak megoldást kell találnia.

A felállás

Továbbra sem tudni azt, hogy idén melyik formáció lesz Allegri alapvető felállása. A Chievo ellen 4-2-3-1-ben kezdett a Juve, ma azonban ez nem lenne a legjobb megoldás. Az szinte teljes bizonyossággal állítható, hogy a római kékek 3-5-2-ben lépnek majd a gyepre, így a 4-2-3-1 komoly fegyvert adna Inzaghi kezébe. A két védekező középpályás előtt Dybala lenne a harmadik ember középen, az argentinről azonban mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy védekezésben lehet rá számítani és, hogy nem a kapuhoz minél közelebb szeret lenni. Így azonban a Juventus végzetes hátrányba kerülne ellenfelével szemben, hiszen a 3 kékmezessel szemben csupán 2 zebracsíkos foglalna el pozíciót a pálya belső harmadában. Az igaz, hogy elöl 4-3-as létszámfölény alakulna ki, a lényeg viszont az, hogy a labda a legtöbb esetben el sem jutna CR-ékhez.

juve-lazio_4-2-3-1_problem.png

Kétféleképpen oldható fel a fenti probléma szerkezetváltás nélkül. Az egyik az lenne, hogy Dybala és a szélsővédők visszábbhúzódnak, hogy újra biztosítva legyen a létszámfölény az építkezéshez, a másik pedig az, hogy kihasználva Bonucci és Pjanic rúgótechnikáját, az Öreg Hölgy magas labdákkal operálna, átrúgdalva a Lazio középpályáját. Mind a kettő eset hordozhatna magában lehetőséget, az előbbi kicsalogathatná az ellenfelet, amit a visszalépő Dybala és Pjanic kihasználhatna, a második Ronaldo-val, vagy adott esetben Mandzukic szélen játszatásával eredményes lehetne. De egyik sem olyan megoldás, ami biztos tervet jelentene legalább a meccs nagy részére. Úgyhogy, ha tippelnem kéne, Allegri 4-3-3-ban küldi majd fel csapatát.

Ezzel két legyet üthet egy csapásra: feloldja a támadó transition-ök nehézkességét, amit előbb tárgyaltunk - ráadásul gyakorlatilag a támadó harmadban semmit sem gyengítve magát - ezen felül ráadásul a pálya közepét túltöltve a vonal mellé terelné a Laziot, akikre széljátékot és beadásokat erőltetne így - ami Immobile-vel és Alberto-val középen még akkor sem egy jó elképzelés, ha a második hullámban Parolo és SMS érkezne.

juve-lazio_4-3-3_solution.png

Dybala

A kis argentin számára vízválasztó lehet ez az év. Ahogyan azt a beharangozóban is leírtam, nagyon úgy néz ki, hogy Cristiano a szárnyai alá vette, nála tökéletesebb tanítót pedig jelenleg nem sodorhatott volna mellé a sors....öhhh akarom mondani Mendes. Ha ennek ellenére továbbra is azt a hullámzó és a szezon közben rövidebb-hosszabb intervallumokra láthatatlanná váló Paulot látjuk majd, mint eddig, akkor komolyan kezdhetnek aggódni a torinói drukkerek. A fentebb tárgyalt probléma miatt azonban véleményem szerint Dybala-nak nem kéne a kezdőben lennie. Az továbbra is tiszta sor, hogy La Joya a 10-es, vagy a trequartista posztján érzi magát a legjobban, azon a helyen viszont ma várhatóan több kárt okozna, mint hasznot hajtana. A 4-3-3-ban szélre kényszerülne, ami újfent pocsékba ment lehetőség; Dybala ott nem tudja minden kvalitását megcsillogtatni, emellett elvenné a helyet egy igazi szélsőtől. A meccs későbbi szakaszában egy fáradt Lazio ellenében sokat segíthet, de a kezdetése ma talán hiba lenne.

Can

A német középpályás nem igazán mutatkozhatott be Veronában, mert az eddig Aranylabdával méltatlanul nem kitüntetett Khedira szerepelhetett a helyén. A mai viszont remek alkalom lehet erre, ugyanis adott esetben fontos szerep hárulna rá: Milinkovic-Savic megállítása. Cannak ugyan nincsen olyan ritmusérzéke, mint Fabio Cannavaronak és nem is teszi látszólag olyan egyszerűvé a védekezést könnyed szereléseivel, mint Alessandro Nesta, de rendkívül agilis, kitartó, illetve tökéletesen alkalmas arra, hogy felvegye a versenyt SMS-el mind futómennyiségben, mind fizikailag, mind fejben. Ez pedigkulcsfontosságú lehet, hiszen látható volt már a Napoli ellen is, hogy a szerb az idei évadra még tovább fejlődött a box-to-box játékát tekintve - meglátásom szerint főként az irányítói feladatokban. Ha Allegrinek sikerülne őt levennie a mágnestábláról, ezzel a Lazio egyik méregfogát húzná ki.

A türelem rózsát terem

A rómaiak számára a türelem lehet a kulcsszó ezen a mérkőzésen, ugyanis a figyelem és a teher nem az ő vállukon fekszik. Cristiano Ronaldo nyári érkezése, illetve a Juve nem titkolt célja arra, hogy letaszítsák a spanyol gigászokat és a Bayern-t a BL trófeáért vívott harc trónjáról, elképesztő mértékű média figyelmet és türelmetlenséget tesz az Öreg Hölgyre. Annál is nagyobbat, mint eddig a történelmük során bármikor. Ez az első mérkőzésen is látszott talán, ahol a Chievo egy nagyon kompakt védekező struktúrával megálljt parancsolt a zebráknak, akik végül csupán kérdéses körülmények között arattak győzelmet. A torinói publikum valószínűleg látványos, eredményes támadójátékot hozó diadalt szeretne látni a hazai bemutatkozáson. Ha a gól nem fog jönni, az az idő előrehaladtával egyre komolyabb görcsöt tehet a vendéglátók lábaiba. A kékeknek türelmesnek kell maradniuk. Ha Inzaghiék összeraknak egy olyan védekezést, ami meg tudja fogni Juve támadásait, akkor egyértelmű, hogy Allegri egyre többet fog kockáztatni, a Juventus pedig egyre sebezhetőbb lesz hátul. Több gyors és kontrák esetén nagyon hasznos játékos szerepel majd a vendégeknél, így ahogy egyre több homokszem esik majd le, a mérleg nyelve egyre csak a Lazio felé fog dőlni.

Szólj hozzá!

La bella calcio - 1. hét

2018. augusztus 21. 14:55 - Lupi Azzuro

A hétvégén végre valahára visszatért a calcio, mi pedig újra szurkolhattunk kedvenceinknek. Szokás szerint egyelőre szinte minden együttes döcög, hiszen a csapatoknak össze kell szokniuk, az új játékosoknak be kell illeszkedniük, esetenként az új edzőknek még idő kell ahhoz, hogy átadják a mondanivalójukat. Ennek ellenére most az első részben kicsit elkalauzolunk titeket a taktika világába, ugyanis voltak remek edzői húzások. 

Lazio - Napoli 1-2

A szombati mérkőzés egyértelműen a forduló rangadója volt, Ancelotti bemutatkozása izgalmasnak ígérkezett. A két fél pedig az első hét ellenére meg is felelt ezen elvárásunknak. 

A hazaiaknál nem volt nagy mozgás a nyáron, a meccs előtt az volt a kérdés, hogy a több eltiltott mennyire csökkenti az esélyeiket és, hogy a védelem hogyan vizsgázik élesben. A vendégeknél ezzel szemben végre fény derülhetett arra, hogy Carlo Ancelotti mit tervez a déliekkel. Az összecsapás első szakaszában 3 dolgot lehetett észrevenni: az egyik az volt, hogy Napoli presszingje sokkal kevésbé volt agresszív, mint Sarri alatt, hogy a Partenopei két fázisú védekezést használt, nagyjából a félpályáig 4-3-3-at (azon kívül, hogy nem helyezték komoly nyomás alá az ellenfelet ezen a téren, azért sem okozott gondot a Lazionak a labdák felhozatala, mert a középpályán 5-3-as létszámfölényben voltak), azt követően pedig 4-4-2-t, illetve azt, hogy Inzaghi védekezését egyszerűen élmény volt nézni, annyira jól volt megszervezve. 

lazio-napoli_1-2_2_0.jpg

lazio-napoli_1-2_1_0.jpg

Az első szakasznak Immobile gólja vetett véget, ami ugyan a klasszikus frázissal élve "a semmiből jött", két remekbe szabott egyéni teljesítmény gyümölcse volt. 

lazio_napoli_1-2_1_2.jpg

A gólt követően Inzaghi hátrébb vonta csapatát. A nagyon aktív védekezés közben elfáradt a római gárda, így kapóra is jött a szusszanás. A Napoli viszont egy fokozattal feljebb kapcsolt, aminek végül meg is lett az eredménye. Insigne lövése, majd Zielinski kapufája után Milik egy szerencsés góllal egyenlített ki a szünet előtt.

A félidőt követően sem változott a meccs képe, Ancelotti bízott abban, hogy az ellenfél meg fog törni és előbb-utóbb megszületik a vezető gól. A Napolinál érdemes kiemelni azt, hogy Hamsík került a mélységi irányító szerepkörébe Jorginho helyett és, hogy Milik sokkal kevésbé vesz részt a játék felépítésében, mint Mertens. Szerintem egyik sem feltétlen jó megoldás véglegesen, de még csak az első fordulóban járunk, kiderül majd mennyire jó változtatások ezek. A vezetést végül a vendégek megtartották és nyertek, hiába váltott négyvédős szerkezetre Simone Inzgahi. A Napoli előtt sok munka áll még, de a Lazio számára sem lesz könnyű ez az évad, mert a remek védekezésen kívül maga a védősor nagyon gyengének tűnik számomra továbbra is.

Torino - Roma 0-1

A torinói bikákra nem jutott idő a szezonkezdő preview során, de meg is ragadnám az alkalmat erre. Mazzarri sosem volt a szívszerelmem, de idén elég jó kis keretet kapott a keze alá, amit kiválóan használ. Taktikailag fegyelmezett és jól megformált csapat képét keltik, igazi tradicionális olasz futballt játszva, elöl pedig van néhány veszélyes egyéniségük. Falque mellett idén Zaza is jól illeszkedhet ebbe a gárdába és szerintem Belottinak is jó éve lesz. Ugyan vasárnap sem volt a kapura túl veszélyes, a mezőnymunkából kivette a részét, mindemellett pedig meglepő volt számomra az, hogy mennyire jó csapatkapitány. Kívülről úgy tűnt, hogy a társak hallgatnak rá, határozott és segíti is a többieket.

A mérkőzés első félidejében a Roma dominált, a Torino inkább hátul biztosított és magas labdákkal operált. A hazaiak védekezését néhányszor át tudták törni a farkasok, de igazi ziccer nem alakult ki. Úgy, ahogy a másik kapunál sem, mert bár Fazionak többször is meggyűlt a baja a helyzettel, a torinói támadások zömükben nem hordoztak igazi veszélyt.

torino-roma_0-1_1_1.jpg

Érdemes viszont egészében kitárgyalni a Torino védekezését. Ezt én három részre osztottam.

torino-roma_0-1_olsen.jpg

torino-roma_0-1_2_1.jpg

torino-roma_0-1_1_2.jpg

Mélységi passzokkal és egyéni villanásokkal - főként a szélen - mögé tudtak kerülni az ellenfélnek esetenként a szürkemezesek, de, ahogy azt már említette, komoly gólhelyzet nem alakult ki. Nem úgy, ahogy a félidőt követően Olsen kapuja előtt. A Roma a második játékrész első 10 percében iskolai példáját mutatta meg az öltözőben ragadás esetének, de Di Francesco cseréivel sikerült stabilizálni az együttest. A Torino végül a 89. percig bírta, akkorra már két védője is kiesett sérülés miatt a kezdőből, két egyéni villanás pedig megpecsételte a sorsukat.

Kluivert gyönyörűen szöktette magát, Dzeko elé tálalt, aki kápráztató mozdulattal belsőzte kapásból a hosszúba a labdát. Justin Kluivertet csak kiemelni tudom újra, beállását követően új színt hozott a római támadójátékba, több esetben is állva hagyta a védőit. Ha teljesen beilleszkedik, akkor valószínűleg diszkont áron juttatta egy jövőbeni sztárhoz a gárdát Monchi.

Sassuolo 1-0 Inter

Vasárnap este minden bizonnyal mindenki egy magabiztos Internazionale győzelmet várt, ami kisült az összecsapásból, az viszont nem lehetett túlságosan örömteli a kék-feketék szurkolóinak. Keita, Perisic és Vrsaljko ugyan egyelőre nem léphetett pályára, de attól függetlenül, hogy Spalletti keze munkáját mindig élmény nézni - az Inter támadásba való átrendeződése zseniális és tökéletesen megfelel a modern futball követelményeinek - ennyire nem kellett volna szenvednie a vendégeknek. Irreális mennyiségű beadással és centerezéssel próbálkoztak, ami teljességgel haszontalan volt. A Sassuolo remekül fogta meg őket, miközben az ellenfél legnagyobb hibáját is kihasználták: az Inter egyelőre pocsék és lassú transition-nel rendelkezik hátrafelé, ezen muszáj lesz változtatni, ugyanis a Sass többször is helyzetbe került abból, hogy a rendezetlen védelemre rohant rá. Ha az ellenfélnél Insigne, Mertens, Ronaldo vagy Costa jött volna szemben ezekben a szituációkban, a milánióiak kaptak volna 3-4 gólt. Rengeteg munkája van a kopasz mesternek még. 

inter_tamadasban.png

 

Nagyon szezoneleji formában játszik egyelőre az összes együttes, viszont szerencsére az már most látszik, hogy izgalmas és érdekfeszítő idénynek nézünk elébe. Az élmezőny nagyon sűrű, a lehetőség pedig sokakban ott van, a kérdés csak az, ki tudják e majd használni. 

Jövő héten újra jelentkezünk a La bella calcio sorozattal!

2 komment

Serie A beharangozók - összegyűjtve

2018. augusztus 18. 16:42 - Lupi Azzuro

Mukics Krisztoferrel a 2018-19-es Serie A szezont megelőzően úgy döntöttünk, hogy beharangozzuk az előttünk álló idényt a liga élcsapatainak nyarait összekapcsolva a várható teljesítményekkel. Nos, most a külön részeket egybegyúrom, hogy meg legyen mindegyik együtt. Gigakontent, vigyázat! Élvezzétek és jöjjetek teljesen tisztába mindennel. (Mukinho a két milánói gárdát vitte, én a többi versenyzőt)

1. Juventus

Mint azt már tudjátok – mivel kikértem a véleményeteket – a héten a bajnokság kezdetéig végig megyünk a bajnokság élmezőnyén, bemutatva a nyarukat és átgondolva mi várható tőlük az idény során. Mukinho fog besegíteni, ő hozza a két milánói gárdát, rajtuk kívül a Juve-Roma-Napoli-Lazio-Fiorentina-Atalanta hatos érkezik még, tőlem. A sorozat ma indul, a címvédővel.

A 2018-as nyári átigazolási szezon eddigi része alapján nehéz fontosabb szereplőt találni, mint a Juventus. Cristiano megszerzésével és a többi érkezővel a torinói együttes továbbra is a legfőbb esélyes hazai környezetben, illetve bejelentkezett európai színtéren a végső győzelemre.

Nem is kezdhetjük mással, mint Ronaldoval. A Juve bátor próbálkozásának hála – alapvetően CR7 nem akart távozni, Marrota-ék érdeklődése indította el az átigazolást – megszerezték a labdarúgás történetének egyik legjobb játékosát. A portugál ugyan már korántsem olyan gyors, mint fiatalabb korában, azonban ettől függetlenül még mindig a világ egyik legjobb befejezője. Ráadásul emellett az elhivatottsága és a szorgalma példát mutathat mindenkinek – erről később is lesz szó. Higuaín rendre eltűnt a kulcsfontosságú mérkőzéseken, ezen a téren is sokat dobhat a csapaton Cristiano.

CR mellett 4 fontosabb érkező volt: 40,4 millió euróért Joao Cancelo, egy csere keretében Leonardo Bonucci, 12 milió euróért Mattia Perin, illetve ingyen Emre Can. A német középpályás és az olasz kapus ennyi pénzért 2018-ban kifejezetten a rablás kategóriába tartozik, így Marrotta velük nagyot húzott. Cancelo leigazolása ennél sokkal kétségesebb, viszont az egyértelmű, hogy a Zebráknak szükségük volt végre egy jó jobbhátvédre. Joao ráadásul az előző szezon második részében a liga egyik legjobb védője volt. Játszott már a Serie A-ban, így az akklimatizálódással nem lehet probléma, rögtön a segítségére lehet a társaknak.

A Bonucci – Higuaín, Caldara csere még ennél is kétségesebb. Nem, nem azért, mert Bonucci nem lenne nagy segítség. Szinte biztos vagyok benne, hogy jó szezonja lesz. A probléma az, hogy cserébe feladták az egyik legtehetségesebb középső védőt és, hogy Gonzalo Higuaínt nagyon olcsón sózták rá a Milanra. Azt pedig, hogy a szurkolók által Bonucci-ra ömlő utálatot képes lesz e elviselni a keret, további kérdéseket vethet fel. A Caldara-Higuaín pároson kívül Mandragora távozott csak, aki bár komoly tehetségnek tűnik, nem játszott szerepet a csapatban. A keret így egyben maradt, beszéljünk most a lehetőségeikről.

Bár szomorú ezt így kijelenteni, az, hogy valaki megszorítja ezt a Juventust, irreálisnak tűnik. Kapusposzton rendben lesznek, Buffon egy legenda, de a Szcesny-Perin páros megbízhatónak tűnik. A védelem jóval erősebbnek ígérkezik, mint az előző évadban (itt sérülések nélkül a Cancelo-Bonucci-Chiellini-Sandro négyes lesz a kezdő), nem mellesleg pedig mélyebbnek is. A Rugani-Barzagli-Benatia hármas bármikor beszállhat, mellettük De Sciglio és Spinazzola szintén kiváló opciók.

A középpályáról szintén ezt lehet elmondani. Can egy remek box-to-box középpályás, Khedira helyén sokkal hasznosabb lesz hátul és elöl is. Mellette és Matuidi mellett Pjanic saját maga lehet a mélységi irányító posztján. Az, hogy milyen felállás lesz – várhatóan a 4-3-3, a 4-2-3-1 és a 3-5-2 között dől majd el – egyelőre még a jövő titka. Annyi biztos, hogy Ronaldo-nak, Dybala-nak és Douglas Costa-nak helye van a kezdőben (személy szerint én ezért preferálnám a 4-3-3-at). Apropó Dybala – minden jel arra utal, hogy Ronaldo a szárnyai alá vette a fiatal argentint. Dybala legnagyobb baja pont az, amiben CR az egyik legjobb: a folyamatos jó teljesítményben, illetve a húzós meccsek eldöntésében. Ha Cristiano jó hatással lesz rá, akkor ez gyakorlatilag két igazolás lehet egyben. A probléma csak az, hogy Dybala igazán a kapuval szemben, a 10-es pozíciója körül érzi magát a legjobban. Ronaldo várhatóan ebben az együttesben már tisztán csatárt fog játszani, úgyhogy Allegri-nek komoly munkájába kerülhet a helyzetet megoldani. Cuadrado-val, Mandzukic-csal és Bernardeschi-vel pedig ebben az esetben minden ellenfél joggal retteghet. Itálián belül, és kívül is.

Összefoglalva: ugyan a Juventus csapatát össze kell még rakni, ennél jobb nyarat nehezen tudtak volna lehozni. A rendkívül minőségi védelem előtt egy stabil, sokrétű középpálya foglal helyet, amit a két sztárral megspékelt támadó alakzat koronáz meg. Idén egy minőségi, igazán mély keret áll az Öreg Hölgy rendelkezésére, egy olyan sztárral, aki bárki ellen a torinóiak felé döntheti a mérleg nyelvét. A világ készüljön fel egy olasz triplázásra?

2. Napoli

Szezon beharangozó sorozatunk harmadik részében a Napolit fogjuk górcső alá venni. A nápolyi kékek nyara komoly változásokat hozott és az előző évi második hely után idén rengeteg kérdés vetődik fel a szezont megelőzően. Új edző, új középpálya, várhatóan új stílus. Vessük is bele magunkat az olasz csizma déli felébe!

Maurizio Sarri harmadik éve is látványos, eredményes játékot hozott a klubhoz, azonban a Juventust továbbra sem sikerült a trónjától megfosztani. Így a felek úgy látták jónak, ha útjaik elválnak; Sarri Londonban kezdett új projektbe, Aurelio de Laurentiis pedig megszerezte az elmúlt évtizedek egyik legjobb edzőjét, Carlo Ancelottit. Kezdjük is vele. Ugyan a müncheni kirándulás nagyon csúnyán sült el számára és ő is kezd megöregedni, továbbra is top edző, aki remek választás lehet a Napoli számára. Az eddigi felkészülési meccsekből sok mindent nem lehetett leszűrni – például azt sem, hogy végül marad e a 4-3-3 vagy 4-2-3-1-re váltanak – azonban néhány dolog szinte biztosra mondható: a védekezés bizonyosan jól fog működni, ehhez Carlo mindig kiválóan értett, a támadójáték nem lesz annyira látványos és szabad, mint Sarri alatt, illetve, hogy a gárda komolyan esélyes a végső győzelemre az olasz kupában, illetve adott esetben az Európa Ligában is (emellett sokáig is juthatnak a BL-ben). Ancelotti mindig is inkább kupa-edző volt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 4 (1-1 a PSG-vel, a Milan-nal, a Bayern-nel és a Chelsea-vel) bajnoki címe mellett 3 BL győzelme van és, hogy ugyanezzel a 4 bajnoki elsőséggel szemben 17 kupa diadalt aratott.

Az edzőváltás megemlítése okán folytassuk a távozókkal. 1 fontos és néhány kevésbé lényeges távozója volt a csapatnak. Sarri vitte magával Jorginhot Angliába, amely transzferért ugyan bőven kapott ellenértéket a Napoli (57 millió euró), de a középpályát elég érzékenyen érintheti. A kis olasz az előző szezonban Európa egyik legjobb középpályás teljesítményét hozta le, átlagosan 85,83 passzal meccsenként, ráadásul mindezt remek százalékkal és a támadásokat gyakorta elősegítve (átlagban 63.97 előrefelé irányuló passzal rendelkezett találkozónként, amit csak, hogy érzékletesebb legyen, mennyire kiugró adat, hasonlítsuk össze Luka Modric átlagával, amely 37,7 volt). Rajta kívül Duvan Zapata-ért kapott komolyabb összeget az együttes, 17 millióért cserébe távozott a Sampdoria-hoz, ahol az előző idényt kölcsönben töltötte. Rajtuk kívül Pavoletti igazolt el a Cagliari-hoz, illetve ingyen távozott Pepe Reina és Maggio, szerződésük lejártával. Reina-t szerintem képesek lesznek pótolni, míg Maggio ugyan klublegenda volt, de már régen nem tudott igazán értékeset a csapathoz hozzáadni.

A megerősítendő posztok így adottak voltak: kellett új elsőszámú kapus, középső középpályás, csere jobbhátvéd és adott esetben erősítés előre. Mindet sikerült viszonylag korán abszolválni - ami remek hír a szurkolók számára, hiszen jó ideje együtt dolgozhat a keret. A kapuba két játékos érkezett kölcsönbe az Udinesetől, Meret és Karnezis. Előzetesen úgy tűnhetett, hogy a fiatal olaszra vár majd az 1-es mez, de a felkészülési meccseken Carlo inkább a görögnek szavazott bizalmat, úgyhogy minden bizonnyal Karnezis kezdi a kapuban az idényt kezdőként. Lehetséges, hogy az elképzelés az, hogy a már ismert társ mögött Meret megszokja a környezetet és tapasztalatot gyűjt, aztán a következő idényben már ő kezd, de ez még a jövő zenéje. Hysaj mögé a védelem jobb oldalára a Lille hátvédje, Malcuit érkezett 12 millió euróért cserébe. Erre a pozícióra tökéletes választásnak tűnik, Ancelottinak lesz majd lehetősége bátran pihentetni az albánt. Jorginho pótlására Fabán Ruiz érkezett a Betisből, nem kevés pénzért, 30 millióért. Az, hogy ő mennyire lesz jó, illetve mennyire lesz a játékba beilleszthető, még nem derült ki, de van több dolog is, ami miatt bizakodhatnak felőle a kékek drukkerei. Egyrészt a hírek szerint kifejezetten Ancelotti kérésére érkezett, másrészt pedig a viszonylag fiatal kora ellenére egy igazán jó középső középpályásnak tűnik. Az előrefelé játékban nem túl eredményes, 7 gólban volt csak benne az előző idényben, de egy igazi szürke eminenciás lehet. Sokat fut, sokat dolgozik, fizikailag erős és ezt ki is használja. Az nyilvánvaló, hogy nem egy az egyben Jorginho helyére hozták, de az új edző alatt fontos szerepe lehet. A másik magasabb összegű átigazolás Simone Verdi volt. A Bolognától érkező kétlábas támadó az egyik legtehetségesebb olasz játékos jelenleg (bár elég későn érő típus, 25 éves), aki, ha nem one season wonder lesz az előző 10 gólos 10 gólpasszos idényt követően, akkor remek pótlása lehet a lassacskán idősödő Callejónnak. Ráadásul olasz, ami 2018-ban az élcsapatoknál mindig kellemes élmény.

 

 3. Roma 

A mai második preview-nk alkalmával Róma bordóbbik felét fogjuk felfedezni, ahol a szintén ma tárgyalt Fiorentina-hoz hasonlatosan rengeteg igazolás és esemény történt a nyáron. Ráadásul több kétséges vagy kétes megítélésű transzfer is nyélbe üttetett. Lássunk neki!

Monchi érkezésével a Roma szurkolók felkészülhettek arra, hogy a már évek óta tartó gyakori nyári kiárusítás folytatódni fog, Viszont legalább a spanyol remek érzékkel ellensúlyozhatja ezt az érkezők oldalán. Az előző idény parádés BL menetelése és a harmadik hely már jelzésértékű fejlődés volt, az igazi vizsga azonban szerintem ebben az évben érkezhet el. Ez a keret maximálisan Monchi és Di Francesco gyermeke, több frontos küzdelemre tervezve.

Érdemes talán a távozókat megemlíteni előbb. Bruno Peres-t hazapostáztak Brazíliába az után az ámokfutás után, amit a fővárosban eltöltött két év alatt jobbhátvéd címszó alatt művelt, Skorupski pedig kezdő kapusként akarta folytatni a karrierjét, így 9 millióért cserébe a Bologna-hoz került. Defrelt is kölcsön tudták adni, ami a sérülésekkel tarkított 2017-18-as szezont követően szintén komoly eredménynek számít. De nyilvánvalóan nem ezek voltak a legérdekesebb transzferek, hiszen két igazi blockbuster igazolást is nyélbe ütöttek a Roma-val idén. Először is, Alisson, a tavalyi évad legjobb hálóőre idén már a Liverpool kapuját védi, játékjogáért pedig 62,5 millió eurót fizettek, ami kiegészülhet további 10-el, teljesítmény függvényében. Az, hogy a brazil távozott, egyértelműen komoly érvágás, de ettől függetlenül ekkora pénzre nem lehetett nemet mondani. Egy rövid ideg (Kepa miatt) Alisson volt a világ valaha volt legdrágább kapusa, ez mindent elmond. A probléma nem is ez, hanem a pótlása, de erről majd kicsit később. Ugyanis Nainggolan kálváriája ennél sokkal összetettebb és rosszabb megítélésű.

Mukinho szerző társam az Internél már tárgyalta a kérdést, de szeretnék személyesen is hozzátenni. Az nyilvánvaló, hogy a farkasok ezzel egy olyan csupaszív játékost veszítettek el, aki imádta a várost és a klubot. Ez 2018-ban egy nagyon ritka dolog, azonban gyakorta engedjük meg azt, hogy a foci terén elvigye az ember eszét a hév. Radja kétségtelenül a liga egyik legjobb középpályása, illetve a Roma kulcsjátékosa volt, mindemellett 30 éves és meg van rá az esély, hogy utoljára kapott érte értéket a gárda. 24 millió jött készpénzben, no meg Zaniolo és Santon játékjoga. Zaniolo az egyik legtehetségesebb olasz középpályásnak van kikiáltva, majd kiderül mi lesz belőle. Santon igencsak suta játékos, de csere balhátvédnek jó megoldás lehet, így sokat nem veszíthet rajta a Roma. Ninja szíve pedig ide vagy oda, azt nem láthatjuk, hogy a háttérben mi mehetett. Mindenki tud a belga cigizéseiről és piázásáról, hogy állandóan bulizik és balhézik. Lehetséges, hogy erre ráuntak a fővárosi vezetésben, ezért kellett Nainggolannak távoznia.

Az Alissonért kapott és BL-ből beérkezett pénzeken pedig Monchi igazi nagybevásárlást tartott. A már említett Zaniolo-Santon páros mellett lecsaptak Cristante-ra (5+25 millió euró), aki nem egy ösztönös zseni, de remek munkabírású és támadásban veszélyes középpályás, ráadásul az Atalanta-val remek idényen volt túl. Ingyen jött a cserepadra a középhátvéd rotációba Marcano a Porto-ból - a spanyol szintén nem egy korszakos tálentum, de arra a pár meccsre, míg szükség lehet rá, ingyen tökéletes volt. Hosszútávú projektként igazolták Ante Coric-ot Zágrábból és William Bianda-t a Lens-ből. Zaniolo a Chievo-hoz került kölcsönbe, talán érdemes lett volna őket is elküldeni valahova, de EdF-nek ezek szerint tervei vannak velük.

A középpályára idén két igen remek játékost is sikerült megszerezni, 24,7 millióért cserébe Javier Pastore érkezett vissza a ligába, Steven Nzonzi pedig friss világbajnokként veheti át hosszútávon De Rossi helyét, érte 26,65 milliót perkáltak. DdR ugyan egy igazi római legenda, mostanra viszont kezd megöregedni, így az egész éves terhelés okán kellett valaki, aki minőségileg tudja őt pótolni. Pastore megszerzése nagy húzás lehetne - az, hogy valóban az lesz e viszont csak néhány fordulót követően válhat világossá. Di Francesco rendszerében ugyanis nem igazán szerepel olyan poszt, ahol Pastore igazán jól érzi magát. Egy kisebb szerkezeti átalakítás máris más megvilágításba helyezné a problémát, de erről ugyebár most még nem lehet biztosat mondani. Rajtuk kívül sikerült egy igazán nagy tehetséget is zsebre vágni, ugyanis Justin, vagyis Kicsi Kluivert bordó-sárga mezben rohangálhat az idei szezonban. A holland szélső az Ajaxban 10 gólt és 5 gólpasszt jegyzett a legutóbbi évadban, az pedig, hogy mennyire kombinatív játékot tud és mennyire gyors, egy rendkívül izgalmas és mobilis hármast hozhat létre Ünderrel és Shick-el.

A felsorolás végére hagytam azt a posztot, ahol érzésem szerint a legnagyobb a baj a Roma-ban. Alisson több esetben is bravúrosan és földönkívüli módon segítette csapatát, az pedig, hogy egy egészen jó VB szereplés mellett is csak erős közepesnek megítélt svéd kapus – Robin Olsen – és Mirante érkezett, komoly aggodalomra adhat okot a farkasok szurkolóinak. Olsen sem lábbal nem olyan jó, sem a bravúrhelyzeteknél, így hiába magabiztos a levegőben, sokat is veszthetnek rajta, ahogy haladunk előre a bajnokságban.

Így összefoglalva, a kapu előtt ugyan egyértelműen gyengült a Roma, a védelemmel kapcsolatban azért kevesebb a kérdés. Florenzi mellé idénre felépült Karsdorp, aki új igazolásként is felfogható. A másik oldalra Santon mellett Luca Pellegrini is segítheti Kolarovot abban, hogy tudjon néha pihenni. Középen Manolas és Fazio rendben van, többször is megmutatták, stabil teljesítményre képesek együtt. Ha megsérül valaki, akkor itt is beüthet a krach, de Bianda akár egy igazi Jolly Joker is lehet. A középpálya Nainggolan távozása ellenére is erősödött, az Nzonzi-De Rossi-Pellegrini-Strootman-Pastore-Cristante(-Coric?) hatos minden versenyfutásban kiállhatja a próbát (Gonalons-t inkább hagyjuk is ebből a szempontból). A támadósor pedig egyértelműen izmosodott, Kluivert tehetsége sokat érhet, Cengiz Ünder végig dolgozhatott egy nyarat a kerettel, ami a képek alapján nála szó szerint izmosodást hozott. Schick-nek szintén sokat érhet a végig melózott nyár, a felkészülési mérkőzések alapján tőle idén jóval több várható, Dzeko-val elég sokrétű középcsatár párost alkothatnak majd az idény során.

Malcolm igazolási kálváriáját én most nem venném újra elő, mert itt az oldalon is többször át lett rágva. Az látszott, hogy Monchi-ék szerettek volna még egy szélsőt, volt szó Thauvin-ről akár. A kapus poszt erősítésre szorult volna, de ennek ellenére azt, hogy nem vettek még valakit, nem találom rossz lépésnek, ugyanis így lesz elég lehetősége mind Ündernek, mind Kluivertnek. Fiatal, magas plafonnal rendelkező keret jött össze, a kérdés csupán az, hogy a tehetségek milyen gyorsan és milyen mértékben érnek majd be – illetve, hogy a jövőben ettől függően is, milyen gyorsan szökkennek tovább.

A rómaiaknál szintén elég nyilvánvaló, hogy nem férkőzhetnek a Juventus közelébe, mindazonáltal a többi dobogóra pályázó csapat mindegyikével felvehetik a versenyt. Eusebio di Francesco a 2017-18-as év során rengeteg remek, bátor húzást mutatott be, sokszor igazi nagyhalakat levadászva ezzel. Az igazolások nagyja a nyár korai szakaszában megtörtént, így a tréner kedvére formálhatta a társaságot ezen időszak alatt. Így kreatívabb támadójátékot, több formációt várok a Roma-tól, egészen konkrétan tippelve pedig egy harmadik helyet a Serie A-ban és nyolcaddöntőt a BL-ben.

4. Inter

Folytatódik a tegnap elkezdett sorozatunk, ma Milánóba látogatunk, egyenesen az Inter nyarát vesézzük ki, és ejtünk néhány szót az igazolásaikról, illetve a végén az esélyeikről is. Vágjunk is bele!

 

Azt hiszem nem nyúlok mellé azzal a kijelentéssel, hogy az Inter talán az elmúlt évek egyik legjobb mercatóját produkálja ezen a nyáron, és teszik ezt – manapság már – költséghatékonynak nevezhető módon. Ha őszinték akarunk lenni, akkor azt is hozzá kell tenni, hogy bőven ráfér(t) a Nerazzurrira az erősítés, látva az előző idény botrányos, hullámvölgyekkel tarkított tavaszát, ahol ugyan szerencsével, de bejutottak hosszú idő után újra a BL-be. Azt pedig jól tudjuk, hogy az egy teljesen más kávéház.

 

Kezdjük tehát a legdrágább, a legnagyobb, és egyben Itálián belül is a legmegosztóbb(?) transzferrel, azaz Radja Nainggolannal. Az Inter 38 millióért (plusz Santon és Zaniolo) megszerezte a Serie A egyik legjobb, és legkomplexebb középpályását, gyakorlatilag potomösszegért. Ezzel a húzással nagyon sokat profitálhat az Inter, hiszen a Ninja remekül ismeri a bajnokság ritmusát, és az egész olasz közeget, másfelől pedig elvitték a Roma kulcsemberét, ezzel pedig jelentősen meggyengítették az egyik riválisukat. Ráadásul még mindig csak 30 éves, így bőven lehet még néhány jó szezonja a kék feketéknél. A gond csak az vele, hogy képes az egyik héten parádés gólt lőni 25-ről, miközben bejátssza az egész pályát, a rá következő héten meg simán láthatjuk bebaszva, cigaretta füstöt pöfékelve egy live videójában.

 

Ha fontossági sorrendben haladnék tovább, akkor nálam Stefan de Vrij következne. Amikor a költséghatékonyságról írtam, akkor – többek közt - rá gondoltam. A holland szintén az egyik legjobb a maga posztján a ligában, így az, hogy az Internek sikerült őt ingyen megszereznie, az valóságos ajándék. Noha a tavalyi évadban a Nerazzurri legjobb csapategysége kétségkívül a védelem volt, azért szerintem bármelyik szurkoló nyugodtabban nézi majd azt, ahogy egy esetleges eltiltás vagy sérülés következtében Ranocchia helyett De Vrijnek (vagy Mirandának) kell pótolnia a kiesett láncszemet. Arról már nem is beszélve, hogy a 26 éves játékos leigazolásával jelentősen bővült a milánóiak taktikai repertoárja, gondolok itt arra, hogy bátran variálhatnak a 3, vagy a 4 védős rendszer között. Nem csak létszámban, de minőségben is előre léptek vele Spallettiék.

 

A jövő csapatát is kell építeni, és valami ilyesmi járhatott Ausilio fejében is, amikor elhozták nyáron Lautaro Martinezt 16 millióért. A vezetőség célja ezzel a igazolással nyilvánvalóan Icardi tehermentesítése, hiszen az elmúlt évek csere csatárai nem igazán váltak be (Éder, Gabigol), és Icardin kívül más nem is nagyon termelte a gólokat. Az már csak hab a tortán, hogy a két argentin nagyon jól kijön egymással, szinte „legjobb barátok” lettek, és ennek is köszönhetően Spalletti többször próbálgatta a két csatáros felállást a felkészülés során, ami szintén gyarapíthatja a lehetséges haditervek számát.

 

Akiket pedig még számottevő érkezőknek titulálnék, azok Asamoah, Politano, és Vrsaljko. A ghánai szintén ingyen érkezett, egy ilyen Interben pedig bőven erősítést jelent az ő tapasztalata, sokrétűsége, és multifunkcionalitása (a védelemben, középpályán, 3- és 4 védős rendszerben egyaránt bevethető). Politano kölcsönben való leigazolásánál valőszínűleg beugrott Ausilióéknak az ellenük lőtt szabadrúgásgólja, de viccet félretéve, egyértelmű volt, hogy az új szezonra kelleni fog a kék feketéknek szélsőtámadó, hiszen Perisics és Candreva akár a kámfor, bármikor képesek eltűnni hetekre, ezt pedig nem engedheti meg magának egy BL résztvevő csapat. Az olasz pedig kapóra jön nekik, fiatal, lendületes, képes tetszetős, kreatív megoldásokra is, plusz más olasz csapatok is érdeklődtek iránta. Vrsaljko személyében pedig megkaparintottak egy mindkét oldalon otthonosan mozgó, - inkább a védekezésben jeleskedő – horvát(!) fullbacket, aki Cancelo pótlására érkezett szintén kölcsön+opcióval. A legfrissebb hírek szerint Keita Baldét is már Inter játékosnak tekinthetjük (a poszt írásakor még csak orvosin volt), őt is - a Milánóban már jól megszokott – kölcsön+opcióval sikerült visszacsábítani a Serie A-ba. Azt gondolom vele is jól járnak Spallettiék, hiszen több poszton bevethető, szélvész gyors, gólerős támadó, akinek nem annyira jött be a monacói kaland.

 

A távozókról szóló rész sokkal rövidebb lesz, ugyanis Lord Nagatomón és Cancelón kívül más sztár nem igazolt el. Joao Cancelónak ugye lejárt a kölcsönszerződése, és a baj ezzel az, hogy a portugál tavasszal kiemelkedő perfomanszt hozott. Ami pedig még nagyobb baj (kinek mi), az az, hogy a jobb bekk egyenesen a Juvéhoz igazolt. Egyébként talán még Kondogbiát ide vehetjük, de nekem (és talán az Inter-fanoknak is) egyből az az orbitális öngólja jut eszembe, ami után nem is bánják sokan, hogy a Denevéreknél futott tavalyi kiváló szezonja után, 25 millióért végleg megvették a spanyolok. 

Azt viszont meg kell említeni, hogy rengeteg ifjú titánon túladott a milánói gárda, (Valietti, Bettella, Carraro, Odgaard, Zanilo), akik minden bizonnyal nem kaptak volna nagy szerepet az klubnál, de kérdés, hogy vajon képesek lesznek-e túlnőni azon a - már-már elcsépeltté vált -, tehetség megítélésen, és vajon visszaüt majd ez még később a kék-feketéknek? Ha engem kérdeztek, nem. Egyébként még Éder és Santon távozott, de egyiküket se mondanám veszteségnek, sőt..

 

Ezen nevek érkeztével és távoztával, nem gondolom, hogy az Internek a védelmével illetve a védekezéssel lesz majd gondja. De Vrijjel, Vrsaljkóval, és Asamoahval talán még szilárdabb lehet az a hátsófal. A középpályán már érdekesebbek a dolgok, maga Spalletti nyilatkozta azt, hogy egy Radja típusú játékos hiányzott csak nekik. Kétségkívül egy Brozovics-Vecino-Nainggolan trió jól hangzik ott a pálya közepén, de azért hosszú távra ide is bőven elkél majd az erősítés, elsősorban egy Borja Valeróhoz hasonló mélységi irányítót – aka regista - tudnék elképzelni (khm, Modrics). Ami a támadóharmadot jelenti, ha a tavalyiakból indulok ki, akkor minden a szélsőkön fog múlni, hogy tudnak-e olyan labdát adni Maurónak, vagy csak vaktában adogatják be a lasztit. A Nerazzurri szerencséjére azért itt várható minőségi javulás, és vélhetően már létszámban is meglesznek majd, nem kell majd a szezon összes meccsén Candrevát, no meg az unalmas, egydimenziós futballt elviselniük. Nagyjából egy hasonló kezdő várható: (4-2-3-1)

Handanovics; Vrsaljko, Skriniar, Miranda/De Vrij, Asamoah; Vecino, Brozovics; Keita, Nainggolan, Perisics; Icardi

 

Konklúzióként, hogyan értékelném a kék-feketék mercatóját? Egy erős 7-est adnék Ausiliónak. A tavalyi szűk keretet sikerült kibővítenie mennyiséggel és minőséggel egyaránt, és a kulcsembereik megtartása mellett ez volt az egyik legfontosabb szempont.

Végezetül pedig mit is várok az Intertől? Elsősorban állandóságot, konzisztens teljesítményt mind Olaszországban, mind Európában. A múlt szezonban a BL-t érő negyedik hellyel valami úgy néz ki elindulni látszik, és lassan építkezve, fokozatosan haladva, de nekik is az lehet a céljuk, mint a többi nagynak: trónfosztás a Zebráktól. Ám ez még jövőre biztos nem jön össze, ellenben a dobogó alsó fokát/fokait megcsíphetik, a BL-ben pedig egy kedvező sorsolással képesek lehetnek továbbjutni a csoportjukból. 

5. Milan

Egy rövid kitérő után újra visszalátogatunk a San Siróba, ahol a másik milánói csapatról, a Milanról ejtünk néhány szót. Kezdjük!

 

A nyár eleji kalamajka közben nem sokan gondolták volna, hogy augusztus közepére egészen kiegyenesedhet a Milan, illetve, hogy EL résztvevő lesz a csapat. Pedig de, legalábbis az előbbi gondolat egyelőre csak feltételezés, az utóbbi viszont már köztudott tény. Vessünk is egy pillantást arra, hogy miképpen alakult át a mindig nagy ambíciókkal rendelkező Rossoneri.

 

A fentebb említett kiegyenesedés leginkább a tulajdonosváltásnak köszönhető, illetve az új tagoknak a vezetőségben, köztünk talán az egyik legfontosabbnak, nevezetesen az új sportigazgatónak, Leonardonak. A brazil munkáját szinte mindenhol méltatják, még olyan kiválóságok is, mint pl. Fabio Capello. Többek között az ő szakmai sikerének tekinthető az is, hogy az alábbi neveket sikerült a piros feketékhez csábítani.

 

A sorozatunk korábbi részében már szó volt a Bonucci-Caldara-Higuaín üzletről, és már előtte is rendesen körbejártuk a témát, így rövidre fogva a szót, csak annyit mondanék e kapcsán, hogy ha valaki vesztett ezen a transzferen, az inkább a Juve. Caldara speciel jól járt, hiszen az állandó játéklehetőség mellett, közel sem lesz rajta akkora nyomás, mint amekkora mondjuk a Zebráknál lenne. Higuaínról pedig csak annyit, hogy a szurkolóknak kár lett volna elvárni azt, hogy a jelenlegi Milan képes megszerezni egy az argentinnál minőségibb csatárt. Bármennyire nem kedvelem a Röfit (bocs), úgy gondolom, mindenképpen előrébb lesz vele a milánói együttes, és hosszú évek után megoldódhat az a fránya csatárkérdés is.

A hét elején érkezett az a Bakayoko, aki egy kiugró monacói év után, Londonban csúnyán megbukott, ám most itt az esély, hogy újra felépítse magát. Véleményem szerint minden adott hozzá, Bakayoko könnyedén kihasználhatja majd a fizikális adottságait a Serie A-ban, a hozzá hasonló játékosok gyakran lubickolnak Itáliában. A Milannak meg egyáltalán nem jön rosszul, hogy szerzett az új idényre egy igazi ütköző, labdaszerző védekező középpályást, lesz rá szükség bőven. 

Egészen friss érkező lehet még az a Samu Castillejo, akit a poszt keletkezésekor még hivatalosan nem jelentettek be, így elővigyázatosságból róla csak annyit, hogy a szélső támadó posztra várható egy technikás, kreatív, fineszes megoldásokra képes spanyol srác. Lehet, hogy az inverz Suso? 

Nála már csak az a Laxalt lehet frissebb igazolás, akit elvileg már orvosira várnak, és aki szerintem Oroszországban is frankó teljesítményt produkált, és ideje volt már, hogy szintet lépjen. Az már egy más kérdés, hogy így a balhátvéd poszt egy kicsit telített lesz, de legalább Rino tud majd variálni és válogatni is, hiszen mind RR, mind Laxalt kiváló wingbackek, noha a svácji támadásban sokkal hasznosabb tud lenni, mint védekezésben, de talán ezért is hozzák(?) el az uruguayit, aki talán defenzívebb felfogású, és nehezebben verhető meg párharcokban.

A végére hagytam a nyár első fecskéit, nevezetesen a Reina-Strinics-Halilovics triót, akiket ingyen akasztott le a Milan a polcról. Nagy teljesítményt és fényes jövőt senki se várjon tőlük, valószínűleg mindegyiküket megelőzi egy-egy játékos a maga posztján, és inkább kiegészítő szerepet szánnak nekik. Aztán ki tudja..

Végezetül pedig muszáj megemlítenünk azt is, hogy az új tulajdonoskörnek sikerült visszacsábítani a vezetőségbe a Rossoneri legendáját és ikonját, Paolo Maldinit. Az 50 éves szakember már csak a tapasztalatával is határozottan segítségére tud majd lenni a klubnak, köztük leginkább Romagnoliéknak. 

 

Úgy gondolom nem badarság azt állítani, hogy a Milan távozói közül szinte egyik játékos elengedése sem veszteség, sőt.. Kalinics távozásával egyfajta örömünnep vette kezdetét Milánóban, hiszen nem csak elment a kiábrándítóan teljesítő horvát, de még pénzt is kaptak érte Madridból. Maradva csatárposzton, André Silva a Sevillába került kölcsönbe, ami látva, hogy mennyi lehetőséget kapott, okos döntés, mondván, hogy ezzel legalább újra visszanyerheti az önbizalmát egy új légkörben. Bonuccit sem sajnálhatják annyira a Milan-fanok, hiszen a tavaszi perfomanszán kívül az idény többi részében pocsék formában volt. Niang és Lapadula végleg távozott, Locatellit pedig elengedték a Neroverdihez. Utóbbi szvsz. egyáltalán nem nagy durranás, egy szorgos, melós, ugyanakkor színtelen-szagtalan középpályás, aki két bombagóljának köszönheti az eddigi hírnevét,és a körülötte generált hypeot. Gustavo Gómezt kölcsön adták, de könyörgöm: észrevenné-e egyáltalán valaki, hogy ő most nincs Olaszországban? Senki. Bezárva a távozók névsorát, Toszkána felé vette az irányt Antonelli is, aki csere balbekként mindig képes volt egy konstans szintet hozni, de semmi több. 

 

Lényeg a lényeg: Immáron adott a Rossoneri számára a jövő olasz válogatott(?) hátsófala (Conti-Caldara-Romagnoli-Calabria), és azt azért láthattuk már az elmúlt idényben is, hogy Gattuso remekül meg tudja szervezni a védelmet, ami a mai futballban már mindennek az alapja. A középpályát viszonylag vékonynak érzem, minden bizonnyal a Kessié-Biglia-Bonaventura hármas lesz a pálya centrumában, a padon viszont Bakayoko mellett nagyobb név nem foglal helyet, így mennyiségben egyáltalán nincsenek ott meg (Montolivót hagyjuk), a több fronton való szereplés miatt akadhatnak majd gondok fizikálisan. Ami a támadószekciót illeti, centerposzton egész jól megvan a csapat, noha két olyan kilencese van a Milannak, akiket ki kell majd szolgálni, de erre a feladatra lesznek majd jelentkezők. Suso és Calhanoglu játéka igen hasonló, mindketten tükörszélsők, akik befelé cselezve keltenek zavart az ellenfél védelmében, amiből a két felfutó szélső védő profitálhat. Mindenesetre nem véletlen akar Leonardo még egy szélsőt (Castillejo), hiszen egyedül Borinivel a padon nekivágni a szezonnak, több, mint tökön szúrás.

 

Summa Summarum, biztosan volt már drágább és nagyobb mercatója a Milannak, de a tavalyi költekezés után elsősorban az „ésszerűen” szócskát tartották maguk előtt a vezetőségben. Én azt mondom, hogy – noha nem nagyon -, de erősödtek a piros feketék, és fontos dolognak tartom azt is, hogy Rino azokkal a játékosokkal kezdhette meg a felkészülést, akikkel (feltételezhetően) szerette is volna, és nem egy szedett-vedett csürhét kellett átvennie az év közepén, ami azért sokat dobhat a latban. Nem szabad, hogy irreális elvárásokat tegyünk a Rossoneri elé, elcsépelt mondás, de lassan kell építkezni és haladni – különösen igaz ez Milánóra. Így hát nem gondolnám, hogy mellényúlok azzal a jóslattal/tippel, hogy én bizony a top4-be várom őket, az EL-ben pedig nagyon nehéz megjósolni, hogy meddig juthatnak – ott azért sok (akár külsős) körülmény közrejátszhat – viszont egy a tavalyinál meggyőzőbb, és talán „szerencsésebb” menetelés számon kérhető tőlük.

6. Lazio

Utolsó csapatként Róma másik együttesét, a Laziot vesszük célkeresztbe. Ezzel véget is ér a beharangozó sorozatunk, de utolsó alkalommal még rágjuk át magunkat az élmezőny egyik tagján. A Lazionak nem volt igazán érdekes nyara, csupán néhány fontosabb esemény történt, de ettől függetlenül van miről beszélni.

Először is, szerintem feltétlen beszélnünk el Sergej Milinkovic-Savic-ról. A szerb egyértelműen a keret legtehetségesebb játékosa, sőt, igazándiból a liga egyik legtehetségesebbikje is. És akármennyire nehezen is emésztik ezt meg a Lazio szurkolók, de nem itt fog megöregedni. A 21. századi box-to-box középpályások prototípusa is lehetne, magas, gyors, rendkívül jó állóképességgel rendelkezik és miközben a támadójáték több részében is eredményesen veszi ki a helyét, a védekezése is kiváló szinten van. Kereste a Real, a United, a PSG, a Juve és a Milan is a hírek szerint, de Lotito elképesztő magas elvárásai miatt egyik üzlet sem jöhetett létre. Így még egy évig az olasz fővárosban marad, de érzésem szerint ez csupán 2019 nyaráig fennálló helyzet lesz. Ha esetleg idén be tudna jutni a BL-be a Lazio, akkor a jövő nyáron akkora tőke szakadna rá a csapatra a legrangosabb nemzetközi kupasorozattal és SMS eladásával, amit jól elköltve a sasok soha nem látott magasságokba repülhetnének.

 

Két fontos és két kevésbé fontos távozóról érdemes beszámolnom nektek. Felipe Anderson Angliába engedéséért cserébe 38 millió eurót kapott a Lazio, ezt az átigazolást pedig abszolút pozitívumként tudom megítélni. A sérülését követően Anderson korántsem abban a formában és úgy tért vissza, ahogy azelőtt játszott, mégis elég komoly pénzt kaptak érte a West Ham-től. A Lazionak meg van a kialakult és jól működő támadógépezete, a lehetőségeik sokkal inkább nőttek a brazilért kapott pénzből. Egy ilyen jó eladásra azonban jutott egy elképesztő otromba megoldás is, Stefan de Vrij kálváriájának a vége. A hollandot Lotito nem adta el alacsonyabb összegekért, mint amit ő akart, így az előző szezont végigjátszotta, majd a lejáró szerződést követően az Interhez írt alá. Gyanítom, hogy sok laziale-nek nem hiányzik majd az utolsó fordulós ámokfutás végett, de ettől függetlenül nekik is be kell vallaniuk, hogy nagyon nehéz lesz őt pótolni. Mellette Marchettinek is lejárt a szerződése, de őt Strakosha már korábban kiszorította, Nani pedig nem jött vissza a kölcsön után - ezért sem fogják krokodil könnyekkel eláztatni a Stadio Olimpico gyepét.

 

A világoskékek az EL-ben is vitézkedhetnek majd és bár elég kétséges, hogy vajon komolyan veszik e a sorozatot, az átigazolásokból úgy tűnik, hogy idén nyáron nem csak minőségi hanem mennyiségi fejlődést is el akartak érni. Joaquin Correa feladata lesz Anderson pótlása, de nem lenne meglepő, ha Alberto és Immobile mellett a szezon nagy részében csereként kapna szerepet. Francesco Acerbi de Vrij helyére érkezett, ezzel kapcsolatban azonban már vannak fenntartásaim. Acerbi történetét mindenki ismeri (ha valaki mégsem, röviden velősen az, hogy a rákból felgyógyulva tért vissza a legmagasabb szintre és igen jól), azonban a hollandus hátvéd képességeihez nem igazán mérhetőek a kvalitásai. Rajta kívül nem is érkezett középső védő, itt pedig nagyon vékonynak érzem a Laziot. Elnézve a Juve, a Roma, a Napoli és az Inter támadóit, az Acerbi-Luiz Felipe-Wallace-Cáceres-Bastos-Radu sor nem kecsegtet túl sok jóval. Cserébe viszont a középpályán remekül erősítettek. Badelj ingyen telitalálat, az egyik legjobb védekező középpályás párost alkothatja majd Leiva-val a ligában. Berisha és a bal oldali wingback Durmisi pedig érdekes projektek lehetnek. Főként a koszovói, a Lazioban különösképp nagy számban szoktak beválni a balkáni játekosok.

 

Három dolgot biztosan mondhatok: Inzaghi remekül fel fogja készíteni a csapatát, így pedig, hogy egy rendkívül bő kerettel dolgozhat, akár nemzetközi színtéren is alkothat majd valamit. A Lazio háromvédős felállása még úgy is nagyon különleges, hogy ezek a formációk ma nagyon elterjedtek, de Inzaghi kontrái és villámgyors build-up-ja szintén megérne egy misét. SMS még az előzőnél is jobb teljesítményt fog nyújtani, a bajnokság valószínűleg legösszetettebb középpályás játékát bemutatva. Az Alberto-Immobile páros által vezetett támadósor pedig folytatja majd azt a gólban gazdag utat, amit az elmúlt időszakban.

 

Ennek ellenére viszont én némi kétkedéssel nézek a Lazio szezonjára. A védelem annyira sebezhetőnek tűnik, hogy szerintem hosszútávon ezen fognak elvérezni. De teljesen semmiképpen sem írnám le a sasokat, az biztos, hogy sok boldog pillanatot szereznek majd a szurkolóiknak és, hogy vesenyben lesznek az két alsóbb BL helyért. 

7. Fiorentina

A preview sorozat ma már két résszel jelentkezik, hiszen papíron (bár nagyon úgy tűnik, hogy hivatalosan is így lesz, és csak a két genovai csapat meccsét halasztják) holnap már újra nézhetjük a kedvenceinket. Ez alól ugyan kivétel a kora délután tárgyalt Fiorentina, lévén a Sampdoria-val csaptak volna össze, de este Róma bordó felébe utazunk el.

 

A firenzeiekről írni nyár végén általában elég hálás feladat, hiszen a legtöbb esetben komoly mozgásokról számolhatunk be, a Della Valle-k erről szinte mindig gondoskodnak. Ez most sem volt másként, rengetegen távoztak és jöttek is, de kisebb meglepetésre, egyelőre kulcsember nem igazolt el. Kezdjük a távozókkal.

 

Babacar szebbnek ígérkező karrierje után idén a kölcsönt követően véglegesen a Sassuolohoz került. Bruno Gaspar 4,5 millió euróért a Sportingba igazolt, Carlos Sánchez szintén 4 és fél millióért cserébe a West Ham-be. Rajtuk kívül Tomovic a Chievo csapatánál talált új otthonra Rebic pedig - a VB alapján potom - 2 milláért Frankfurtba - ez egy kölcsön+opciós megállapodás volt, viszont visszatekintve egyértelmű, hogy a Fio benézte a helyzetet. Az isteni Kalinic Milan-os igazolásából még járt emellé 20 millió hátra. Milan Badelj szerződése lejárt, így ő ingyen távozhatott a Lazio-hoz. Sportiello kölcsöne is véget ért, helyette találtak jobb projektet idén. Összefoglalva, talán egyedül Badelj elengedése fájhat - illetve a Rebic-ért kapott összeg - a horvát a liga egyik leghasznosabban játszó védekező középpályása. A többiek viszont pótolhatóak és nem fognak hiányozni, sokkal inkább lehet örülni annak, hogy pofás pénzeket kaptak értük - összesen 42,45 millió eurót.

 

Az érkezők oldalán viszont komoly pozitívumokat értek el a Violák. Az irány egyértelműen látszik: olyan tehetséges fiatalokat próbálnak igazolni, akik egy lépésre vannak attól, hogy igazi prémium tálentumok legyenek, így a sztárcsapatok orra elől el lehet halászni őket. Ha beválnak, sokat segítenek a csapatnak, a jövőben pedig szép pénzekért lehet eladni ezen játékosokat. Ilyen koncepció alapján érkezett Alban Lafont a kapuba a Toulouse-tól (8,5 millió €) David Hancko (3,5 millió €) a balhátvéd posztjára Szlovákiából, Dusan Vlahovic a középcsatár pozíciójába a Partizantól (1,5 millió €), illetve a Roma-ból és a Juventus-ból kiszoruló Gerson és Pjaca kölcsönbe. Lafont egy elképesztő tehetséges kapusnak van kikiáltva, de egyelőre erről csak annyit tudok elmondani, hogy a felkészülési meccseken elég kevés gólt kapott a Fio, viszont azért ezekből a sörmeccsekből komoly következtetést levonni hibás lenne, nem dolgoztatták meg túlzottan. Hancko és Vlahovic ennél is nagyobb rejtély még, de a lehetőség ott van bennük, főként a szlovénban látok fantáziát. Pjaca és Gerson sorsa nagyjából ebben az idényben fog eldőlni, ha Firenzében is leégnek - ez Pjaca esetében egy újabb sérülés is lehet - akkor minden valószínűséggel nagyobb volt a füstjük, mint a lángjuk. Rajtuk kívül is többen érkeztek még, közülük is kiemelkedik az Everton nyári átigazolás hullámának egyik áldozata, Kevin Mirallas. A belga kölcsönbe érkezett, és széleken hatalmas erősítés lehet. Simeone és Chiesa mellé pedig a gyorsasága és a cselező kézsége miatt főként remekül illhet. Ezen felül Saponara és Pezzella opcióját érvényesítették a lilák, 9-9 millió €-ért. Pezzella remekül illett a védelem közepébe, Saponara pedig jó lenne, ha véglegesen visszatérne a sérülésekből. Az előző idény végén játszott 14 találkozón, amelyeken adott 4 gólpasszt és mutatott életjeleket, ha visszatérne régi önmagához, elképesztő hasznos lehetne Simeone mögött. Christian Nörgaard dolga lesz majd az, hogy pótolja Badeljt, az ő játékjoga 3,5 millióért cserélt gazdát, a Bröndby-től jött - ezzel kapcsolatban viszont vannak kétségeim, nem tűnik jó megoldásnak a dán. Laurini, Biraghi és Ceccherini mind a védelemben kapnak majd szerepet. Biraghi Hancko-val fog a balhátvéd, Laurini pedig az eddig nem említett, a korábbiakban tárgyalt fiatal-projekt részeként kölcsönben érkező Diks-szel fog a jobbhátvéd posztjáért megküzdeni. Ceccherini várhatóan gyakorta fog szerepelni, Hugo-val és Pezzella-val a középhátvéd poszt elsőszámú rotációját alkotják.

 

Összefoglalva, a transzfer piacon végzett munkával elégedettek lehetnek Firenzében. Az előző szezon tragédiája után lassan az érzelmek is megnyugodhatnak, a gyász feldolgozásra kerülhetett. Így minden adott egy remek idényhez. Stefano Pioli az előző évben is remek munkát végzett, idén sem várható tőle kevesebb, mint egy stabil védekezésre és középpályás dominanciára építő, mobilis Fiorentina. A játékos keret abszolút adott ahhoz, hogy az EL helyekért menjen a gárda. Veretout és Benassi kellemes meglepetés volt, Chiesa és Simeone pedig idén mégjobb teljesítményt nyújthat - sőt, őszintén megvallva meglepne, ha jövő nyáron nem távozna mindkettőjük (bold prediction 2.0).

Rengeteg izgalmas játékossal lesz tele a Violák kerete idén, így mindenféleképpen érdeklődéssel lehet tekinteni az idényükre. Az igazság az, hogy sajnos ez újfent nem az a pár év lesz, amikor esély nyílik egy kiemelkedőbb teljesítményre, tekintve az élcsapatok erősítéseit és kereteit. De a ligának szüksége van egy jó és kiegyensúlyozott Fiorentina-ra, ami idén minden valószínűség szerint meg is kapunk.

8. Atalanta

Elérkezett hát a nap, amire május vége óta vártunk: ma elkezdődik a Serie A versenyfutása, azonban mielőtt délután ötkor a Chievo és a Juve kifut a gyepre, van két csapat, akinek a nyári teljesítményét ki kell tárgyalnunk. Most az Atalanta, egy kis idő múlva pedig a Lazio következik, utolsóként.

Az Atalanta az elmúlt néhány évben elnyerte a szívünket, kár lenne ezt tagadni. Egy alapvetően kicsi, kis költségvetéssel dolgozó klub erőn felüli teljesítményét nézhettük végig, ahogy sok olasz játékossal, rengeteg fiatal közreműködésével kijutottak Európába és a bajnokságban is megküzdöttek a nagycsapatokkal. Az idei évben azért elnézve többek erősítését, itthon ilyet nem feltétlen várhatunk el tőlük, de a nyár nem telt el unalmasan Bergamóban sem, akik újabb európai kirándulást is terveznek.

Több komoly távozója is volt az Atalantának, elsőként Caldara-t és Spinazzola-t kell megemlíteni. Ugyan tudták a klubnál előre, hiszen az előző idényre már csak kölcsönözve voltak Bergamóba, ennek ellenére nehéz lesz pótolni őket. Mellettük Bryan Cristante két évnyi remek teljesítményt követően a Roma-hoz távozott, 5+25 millió euróért. Nagy részt ez az az összeg, amiből erősíteni tudtak idén, illetve abból, amit a SPAL-lal folytatott transzfer-csomagból ki tudtak venni. Ugyanis a másodéves kis klubbal három átigazolást is nyélbe ütöttek: Kurtic, Paloschi és Petagna távozott, értük összesen 11,8 millió eurót kaptak ezen a nyáron. Az biztos, hogy az idei keret egészen más lesz, hiszen mostanra már több korábbi kulcsfigura sem fekete-kékben kezdi meg a szezont. Hogy valóban sikerült e őket pótolni, az még a közeljövő zenéje, de azért annyi pozitívumot mindenféleképpen lehet találni, hogy sikerült mélyíteni a kereten.

Az érkezőket a legdrágábbal kezdeném, Duván Zapata két éves kölcsönszerződést írt alá az Atalanta-val, akik ezért cserébe 14 milliót fizettek idén, illetve opciójuk lesz a megvételére. A kolumbiai csatár a Samp színeiben 17 gólból vette ki a részét, várhatóan komoly erősítést jelenthet. Rajta kívül a csatársorba egy tehetséges olasz érkezett, Marco Tumminello, akiért öt millió eurót perkáltak a Roma számára. Az erőskötésű középcsatár végig járta a korosztályos válogatottakat, de a fővárosban nem tudott helyet szerezni magának. Az Atalanta remek választás lehet számára, Petagna is kivirágzott, pedig a Milant követően sokan lemondtak róla. Cristante és Kurtic pótlására több nagyon ígéretes transzfer is megköttetett: Marco Carraro, az Inter akadémiájáról érkezett, de még 1 évre a Foggia-hoz került. Kölcsönbe a korábbi nagy horvát tehetség, Mario Pasalic jött a Chelsea-től. Koránt sem lesz már olyan jó játékos, mint amilyennek kikiáltották, de Cristante támadójátékának pótlására kiváló választás. Mellettük pedig Matteo Pessina idén már a csapattal marad és ráadásul a nyári találkozók alapján kezdő is lesz.  Caldara pótlását egy másik fiatal olasz Interessel oldották meg, Davide Bettella 18 évesen 7 millió euróért kelt el. Nagyon fiatal még, de Gasperini sosem volt szívbajos, ha fiatalokat kellett a mélyvízbe dobni. Van egy olyan érzésem, hogy mind az ő, mind pedig Carraro távozását bánni fogja az Internazionale. A balhátvéd posztját a lengyel Reca leigazolása és Adnan kikölcsönzése hivatott megoldani Spinazzola után, mindezek mellett pedig végül volt még keret megerősíteni a kapus posztot, és a támadósort is: Emiliano Rigoni egy rövidebb orosz kirándulást követően tért vissza Olaszországba, a Zapata-Ilicic-Gómez hármas mögött remek kiegészítő lehet.

Gasperini a háromvédős felállásból, amelyet most már hosszú ideje használ, nem fog engedni, ez egyértelmű, de hisz miért is tenné ezt, ha működik. Ahogy azt már említettem, lehet, hogy minőségben gyengült a keret, de mennyiségben mindenképpen erősödtek, ami nagyon fontos lehet. Az előző EL kaland alkalmával a legnagyobb akadály az volt, hogy nagyon szűk rotációval dolgozhatott csak Gasperini, ha meg akarta tartani a versenyképességüket, de így a csapat nagyon kifacsart állapotba került az idény végére. Idén ez úgy tűnik, nem fenyeget. A bergamóiak jelenleg az EL playoff körére készülnek, ahol a Köbenhavn gárdáját kell kiverniük a főtáblára kerülésért. A feladat egyáltalán nem megoldhatatlan, ennek megfelelően a keret a két frontos küzdelemre lett megalkotva. Szinte minden poszton két minőségi játékossal rendelkeznek, úgyhogy remélhetőleg egy újabb szép eredménynek tapsolhatunk nemzetközi porondon is.

Az Atalanta bája abban lakozik, hogy különleges elképzelés mentén próbálják a céljaikat megvalósítani: rengeteg fiatallal, akik közül sokan ráadásul olaszok is. Ez pedig mostanra egy topligában nagyon vonzó, főként, ha sikerrel is jár. Én a magam részéről idén csupán egy nyolcadik helyet vizionálok nekik, de egyrészt kis szerencsével akár két kört is mehetnek az Európa Liga egyenes kieséses szakaszában, másrészt érdemes lesz szurkolni a fiataloknak. Eddig is sokat köszönhetett nekik az olasz foci, hiszen például Caldara-t és Cristane-t ők nevelték jó játékossá, de örvendetes lenne, ha ez sikerülne az idén már minden bizonnyal kezdő Mancinivel, Bettella-val, Pessina-val, vagy majd a jövőben Carraro-val.

Szólj hozzá!

Maurizio Sarri - 2. rész - Tökéletes kimunkáltság a melegítőgatyák gazdájától

2018. augusztus 10. 19:57 - Lupi Azzuro

 

Ha manapság egy futball szeretőtől megkérdeznénk, ismeri e Maurizio Sarrit, akkor valószínűleg az emberek többsége olyan válasszal szolgálna, hogy „peeersze, az a kopasz olasz manus aki mindig melegítőgatyában van!”, vagy „hogyne, az az olasz edző aki egyfolytában cigizik!”. A zord és faragatlan külső mögött azonban egy elképesztően alapos és szorgalmas agy munkál, ami az olasz bajnokság után most a Premier League-et tervezi meghódítani.

Bár ott fejeztük be az első részt, hogy Sarri távozott a Napolitól, ahhoz, hogy igazán beleássuk magunkat a munkásságának mélyébe, visszább kell mennünk az időben. A másfél éves szünetet követő csapatainál, a Grosseto-nál, az Alessandria-nál és a Sorrento-nál már nyomokban felfedezhető volt az a 'Sarri-ball', amire majd mi is kifutunk, de ekkor még a mester rengeteget próbálkozott. Felfedezhető a 4-4-2-nek több változata, a 3-5-2, többször az 5-3-2, a 4-3-1-2, a 4-5-1 és a 4-2-3-1 is. Sok esetben az ellenfelekhez alkalmazkodott, így az egyetlen közös pont az, hogy a központban a támadójáték állt és, hogy mind a három esetben a liga egyik legeredményesebb támadó alakzatát sikerült összerakni.

Amikor 2012-ben megérkezett az Empolihoz, kezdetben ugyanennyire tanácstalannak tűnhetett Sarri. A gárda egészen a 10. fordulóig nem tudott meccset nyerni, mindemellett 8 lőtt gól és 23 benyelt találat állt a csapat neve mellett. Az útkeresés azonban, ami olyannyira tipikus Maurizio életében és ami kissé céltalannak tűnhetett kívülről, meghozta a gyümölcsét. Kis darabokban sikerült összerakni az együttest. Tonelli, aki a Serie A-ban is végig kezdő volt, a második fordulóban került be. Saponara, aki az egyik legfontosabb posztot látta el a továbbiakban, játszott többször is jobbszélsőt, míg be nem került középre a trequartista pozíciójába. Meg kellett találni az éket és a második csatárt is, ezen felül pedig az akkor még nagyon fiatal Hysaj is elkezdett többször játszani. A 10. fordulótól kezdve így egészen az idény legvégéig a 4-3-1-2-es gyémánt felállásban játszott az Empoli, aminek végül az lett az eredménye, hogy csupán az utolsó párharcban bukták el az feljutást a bajnokság playoffjában.

empoli_2013.jpg

Ahogy az a felső képen is látszik (a piros vonalakkal felosztott pályarészek a szélső, a középső és a félterületekre osztják a pályát), ez az Empoli már nagyon hasonlított a 2018-as Napolira. Az alapvető szegmensek már itt is megtalálhatóak: agyig feltolt szélsővédők, akik a csapat szélességét biztosítják, egy regista aki a két középső védő közé visszalépve indítja el a támadásokat és biztosít folyamatos biztonságos passzopciót a csapattársaknak, a félterületben elhelyezkedő 2-2 játékos (a két „szélső” középpályás és a két csatár), illetve a trequartista, aki egyrészt osztogatja a labdákat, másrészt pedig a második hullámban érkezve a kapura is veszélyes. Már ekkor is rengeteg háromszögelléssel játszott Sarri együttese – Maurizionak ez támadásban az egyik alapvetése – ami egy nagyon eredményes támadójátékot hozott – 69 találatot jegyzett a gárda.

A következő idény végén playoff nélkül, automatikusan feljutott az Empoli, Sarri pedig tovább fejlesztette a csapatot. Bekerült a bal szélre Mario Ruí, Rugani a védelem közepére, Signorelli a középpályára és az ekkor egy évig Milanban játszó Saponara helyére Verdi.

A 4-3-1-2-es felállás és az offenzív futball pedig a harmadik idény végére sem változott. A fiatalokkal rendkívül jól bánó Sarri (Rugani, Hysaj, Barba, Ruí, Zielinski, Vecino, Saponara, majd később Koulibaly, Ghoulam, Jorginho is Sarri edzősködése alatt kezdett el magas szinten játszani) látványos játéka felhívta a Napoli figyelmét. A korábban lesajnált Empoli 15. helye így ugródeszkaként szolgált és Maurizio top futballistákkal is kipróbálhatta, mire megy.

(Mielőtt tovább lépünk a nápolyi történésekre, álljon itt ez a videó a 2014-15-ös idény második Empoli-Napoli összecsapásáról, ahol Sarri csapata 4-2-re győzte le Benítezét. Lehet, hogy ez volt az a 90 perc amikor de Laurentiis eldöntötte, kit akar edzőnek a következő idényben.)

 

Az első nápolyi idény is jól sikerült, de az a csapat kicsit más volt, mint amilyet Sarri összerakott volna magától. Ez a tény azonban csak azt támasztja alá, hogy Maurizio mennyire jó taktikus. Higuaín adott volt, sem őt, sem Insignét, sem Callejónt nem lehetett kitenni a csapatból. Így Sarri az első évben egy 4-3-3-at játszatott. A későbbiektől annyiban különbözött ez a felállás, hogy a két szélső ténylegesen a szélen játszott, így történhetett meg az, hogy Higuaínra futott ki rengeteg játék, amit az argentin vastagon meghálált: 36 góllal lett gólkirály.

A második és harmadik idényt viszont érdemes egyben tárgyalni, ugyanis ebben a két évadban már ugyanazt a játékot hozta a Napoli. Higuaín távozása okán Sarrinak fel volt adva a lecke, a sors fintora pedig az, hogy a korábbiakhoz nagyon hasonlóan oldódott meg a probléma. A 10. fordulóig (csakúgy, mint az Empolinál) több elképzeléssel is próbálkozott, Gabbiadini és Milik is szerepelt a középcsatár posztján. A 10. fordulóban azonban – mit ad Isten – pont az Empoli ellenében, bekerült Mertens középre. Dries Mertens alapvetően szélső támadó, azonban nagyon alázatos és kreatív futballista. Így foglalhatta el tulajdonképpen Saponara posztját, azzal a különbséggel, hogy előrébb foglalt helyet és jóval hangsúlyosabb volt számára a gólszerzés. Innentől kezdve a Napoli együttese a támadóhármas vezetésével (Insigne-Mertens-Callejón) csupán kétszer veszített évvégéig.  A 2017-18-as szezonban újabb kis darabkák kerültek a helyére, de a felfogás már nem változott. Így fejtsük meg kicsit a Napoli eredményességét.

A modern futballban rendkívül fontosak az automatizmusok, illetve a kiismerhetetlenség. A technikai fejlődés okán minden ellenfelet elemezni lehet, de, ha egy együttes tagjai vakon is tudják hol a társ, akkor gyönyörű és lendületes támadójátékot lehet létrehozni. A Napolinál pontosan ilyen alakult ki, amit megspékeltek Sarri taktikai kifinomultságával. Az eredmény 251 Serie A gól lett. A félterületekben foglalt helyet a két belsővédő, Allan és Hamsík, illetve a két szélső is. A félterületek a pálya legértékesebb szakaszai, ugyanis ezek a terek adják a legjobb lehetőséget a gólszerzéshez a kapuhoz képest elfoglalt helyük alapján. Ez olyan előnyhöz juttatta a legtöbb esetben a Napolit, amit nem tudtak ellensúlyozni az ellenfél edzői.

napoli.png

napoli_triangle_1.png

napoli_triangle_3.png

Ezen felül röviden érdemes a csapat védekezésével is foglalkozni. Két szakaszból áll Sarri védelme, és a védekezésbe való visszarendeződése. Labdavesztés után a játékosok közül 3-4-en is rögtön rátámadnak a labdás emberre, ezzel elzárva tőle a passzopciókat. Ha ez a nagyon agresszív presszing nem működik, akkor pedig az együttes két négyesfalat tesz be a labda mögé. Vagy valamelyik szélső, vagy az egyik középpályás lép ki a középcsatár mellé, a többiek pedig értelemszerűen rendezkednek el.

napoli_vedekezes.png

Szombaton Sarri a Huddersfield ellen hivatalosan is megkezdi első idényét Angliában (a Community Shield nem hivatalos mérkőzés), így érdemes megvizsgálni azt, hogy mi várható tőle Londonban. Az biztos, hogy a játék képét tekintve hatalmas változásra készülhetnek a kékek drukkerei: Conte pragmatizmusához képest Maurizio a feltétlen támadó futball híve, ezen pedig semmiképpen nem fog változtatni. Az utóbbi két évadban meghonosított Conte-féle 3-4-2-1 sem fog maradni, minden bizonnyal 4-3-3-ra vált majd a Chelsea, de ebben azért teljesen nem lehetünk biztosak; a tapasztalatok alapján Sarri lehet kitalál valami újat. A nyáron Jorginho, Kovacic és Kepa érkezett, Loftus-Cheek pedig a kölcsönök után idén a keretben fog maradni. Sarri taktikája, és az, ahogyan a szélsőket használja, Eden Hazard-ból a legjobbat hozhatja ki. Így lehet ez többekkel is, David Luiz-zsal, Zappacosta-val, Barkley-val és Morata-val is akár. A középpálya rendkívül telített egyelőre, várhatóan azonban a Kanté-Jorginho-Barkley/Fábregas hármassal kezdenek neki az idénynek. Kanté és Jorginho párosa azért nagyon izgalmas, mert hasonló játékosok, legjobban mind a ketten a regista, vagy a klasszikus védekező középpályás posztján érzik magukat. De emellett képesek kreatív, építő futballra is, rengeteget futnak és nagyon kicsi hibaszázalékkal passzolnak. (Hozzá kell tenni, az is lehet, hogy valamelyikük pont ennek fogja meginni a levét, de ennek megállapításához előbb látni kell őket együtt). A védelemmel kapcsolatban több szakíró is kétségekkel fejtette ki a véleményét, de szerintem Sarri ebből az állományból kifejezetten jót fog kihozni; vannak labdaügyes szélsővédők és passzopciót nyújtó középhátvédek is, a rendszert az olasz összerakja majd, a játékosoknak csak bele kell ülniük a „jóba”.

Összefoglalva egyértelmű, hogy egy olyan csapatot várhatunk az új Chelsea-től, amit érdekes lesz nézni. A támadójáték mindenképpen kreatív és szemet gyönyörködtető lehet, de a kétségeket sem szabad elhanyagolni. Az látszik, hogy Sarrinak minden állomáshelyén szüksége van egy kis időre, míg kikísérletezi a helyes taktikát, viszont erre nem biztos, hogy a Chelsea a legalkalmasabb hely. Roman Abramovich sosem volt híres a türelméről és, ha nem engedik majd a trénert kibontakozni, akkor hatalmas kudarccal végződhet ez a kapcsolat.

Az orosz milliárdos a hírek szerint kötelezte Sarrit arra, hogy a jól megszokott melegítő helyett öltönyben vezesse a csapatot a meccseken. Ezt a Community Shield-en még nem láthattuk, de a hírek szerint Maurizio elfogadta. Emellett a dohányzását is kénytelen lesz a találkozók alatt az erre kijelölt zónákba redukálni. A két klasszikus vonás visszaszorítása számomra azonban kifejezetten pozitív: nem valószínű, hogy Sarri ettől bármiféle szorongást élne meg, de annál inkább hajlandó kompromisszumra. Antonio Conte korunk egyik legnagyobb taktikusa, de sosem tudott jól kijönni a vezetőséggel. A kékeknél a sikerhez vezető úton ez lehet az első lépcsőfok; ha a klubon belül nyugalom van, az kiegyensúlyozottságot és folyamatos fejlődést hozhat. Conte one man show-ja ugyan hiányozhat egyeseknek, de Sarri pontosan azt adhatja meg végre, amit előbb festettem le. Ő ugyan nem ugrál a kispad tetejére, de vehemens, határozott, szenvedélyes, mindemellett pedig sokkal fegyelmezettebb és hajlamosabb az alkalmazkodásra. Az Arrezzo-nál nem hozott szerencsét a Conte utáni munka Maurizionak, de azóta nagyot fordult a világ. És én nagyon szurkolok neki!

sarri_chelsea.jpg

Szólj hozzá!

Maurizio Sarri portré - 1. rész - A cigaretta füstbe rejtett elhivatottság

2018. augusztus 09. 12:23 - Lupi Azzuro

Maurizio Sarri a Napolit elhagyva idéntől a Chelsea kispadjára ül majd le. A Conte-t váltó folyton füstölő mester története tele van érdekességgel, nem mellesleg egy igazi meseszerű történetként is szolgálhat arról, hogy a kemény munka, a hit és a tudás kifizetődik. Lássuk, ki is ez a kopaszodó, melegítőgatyás hamisítatlan olasz, hogy miként fonódott össze több ponton is a sorsa Antonio Conte-val és, hogy mi várható tőle új klubjában.

 italsider-bagnoli-napoli.jpeg

(Nem csoda, hogy ilyen környezetben egy ekkora koponya született)

A kis Maurizio Nápoly Bagnoli nevű városrészében látta meg a napvilágot 1959 január 10-én. Az apja egy acéllal foglalkozó cégnél dolgozott, anyja pedig háztartásbeli volt. A család korán visszaköltözött Toszkánába, ahol az apja született és nőtt fel. A kis Sarri is Olaszország ezen tartományában cseperedett fel a terület pedig mostanáig nagyon fontos a számára. Ugyan nem volt sem profi, sem sikeres futballista, a labdarúgás gyermekkorától kezdve fontos az életében, a szerelem pedig azóta is tart. Sarri csupán a Figline nevű kicsiny amatőr csapatig jutott el. Többször is volt próbajátékon a Torino és a Fiorentina csapatainál, ám egyik helyen sem gondolták elég tehetségesnek. 19 évesen állt a legközelebb a szintlépéshez, akkor a Montevarchi együttese vitte volna, azonban klubja túl sokat kért érte, így az üzlet kútba esett. Futballista karrierje során Sarri kettős életet élt: a nap első részében egy pénzintézetben, a Banca Monte dei Paschi di Sienában dolgozott bankárként és valuta váltóként. Más országok pénzeit váltotta a bankja számára, így pedig beutazta Európát. A délutánokon és estéken pedig edzett. Sarri játékos karrierjének végül sorozatos sérülései vetettek véget, viszonylag fiatalon. Ezt követően kezdett bele az edzősködésbe, első klubja 1990-ben, 31 évesen a nyolcad osztályú, U.S.D Stia 1925 volt.

Életstílusán azonban Maurizio továbbra sem változtatott. Dolgozott a bankban, a nap második részében pedig megtartotta az edzéseket. A tréner elképesztő sok csapatot edzett, gyakorlatilag Toszkána minden nagyobb városkájának gárdáját vezette. A Stia élén 1991-ig állt, majd a Fallese-t juttatta egy osztállyal feljebb. Ezt követte 3 évig a Cavriglia, 2 éven át az Antella, ahol újabb kis sikereket ért el; a két klubot az ötöd osztályba vezette el, végül további két alsóbb osztályos együttes következett: a Valdema és Tegoleto. Karrierjének egyik legfontosabb pontja Tegoleto-ban érte, 1999-ben.

Sarri banki karrierje mélyrepülésben volt. Olaszország az euró bevezetésére készült, így a valuták váltásával foglalkozó Sarri munkája megváltozott volna. Hősünk ekkor úgy döntött, otthagyja az állást, hogy attól kezdve teljes mértékben az edzői hivatásnak és a futballnak szentelje magát. Utólag nyilván ez egy egyértelmű és könnyű döntésnek tűnhet, de az igazság az, hogy rengeteget kockáztatott vele. Nem volt stabil, jólfizető keresete és továbbra se felejtsük el, hogy csupán az ötödik olasz vonalban trénerkedett. Ekkor még csak nyomokban volt felismerhető az a nagyon modern, mozgékony és kreatív pozíciós támadófutball, amit a Napoli-tól ismertünk meg, de Sarri nem törődött ezzel. Edző akart lenni, azt csinálni nap, mint nap, amit igazán szeret.

Ha azt a pontot kéne megjelölni, mikor látszódott, hogy Sarri nem ezen a szinten fog megragadni, akkor a második ezredforduló évét mondhatnánk. Maurizio ekkortól kezdve 3 éven át a Sansovino nevű csapat edzője volt, akiket előbb a negyedik vonalba juttatott fel, majd utolsó évében alig maradt le velük a harmadikba való feljutástól. Ezt követően a Sangiovannese-t is feljebb vezette, Igazán profi klubhoz először 2005-ben került. A Pescarával a középmezőnyben végeztek, Sarri elképzelései pedig nem igazán váltak sikeressé ekkor még. 2006-ban, a nagy Calciopoli botrányt követően Antonio Contét váltotta az Arezzo padján. Conte ekkor eltiltását töltötte, de a következő szezonra már visszatért a gárda élére, miután Sarrit kirúgták. Az Avellino után csupán rövid időszakokat töltött el különböző csapatoknál, míg végül 2009 elején egy időre felhagyott az edzősködéssel.

Ezt az időszakot azonban sokkal inkább kell értelmezni művészi válságnak és gondolkodásra alkalmas időnek, mint az edzői hivatás feladásának. És, ha a füstös Maurizio is megpihent egyet, akkor mi is használjuk ki a lehetőséget és mielőtt a zavaros korai évek után az igazán sikeres vállalkozásokra csúsznánk tovább, ismerjük meg Sarri futball filozófiájának mibenlétét és alakulását. Sarri példaképe nem más, mint a valaha volt egyik legjobb edző, Arrigo Sacchi, aki olyannyira nagy hatással volt rá, hogy gyakorlatilag életének alakulását is róla példázta. De, ha ezt nem is teljesen tudatosan alakította így, az bizonyos, hogy a nehéz időszakokban támaszt nyújthatott Sacchi példája. A legendás edző sosem volt jó futballista, úgy, mint Sarri, csak az amatőr szintekig jutott el. Sőt, hosszú ideig suszterként dolgozott, este pedig edzett és edzette a csapatait. Végül a kitartása és a munkája olyan édes gyümölcsöt termett, hogy az általa irányított Rijkaard-van Basten-Gullit fémjelezte zseniális Milan-t a valaha volt egyik legjobb csapatként tartják számon, illetve Olaszország válogatottját VB döntőbe vezette. Sacchi is támadófutballon nőtt fel, az ő általa megalkotott játék viszont Sarrit nyűgözte le. Az ekképpen megihletett taktika végül a másfél éves szünetet követően tisztán kirajzolódott; a pozíciós játék, a háromszögellésekkel tarkított lendületes offenzív foci és a presszingre illetve négyesfalakra építő védekezés egyre feljebb repítette megalkotóját.

A Grossetto, az Alessandria és a Sorrento vezetését követően 2012 nyarán az Empolitól kapott állást, ahol végre beért a munkája. A 2012-13-as szezonban a playoffot érték el, a következő szezont követően pedig Maurizio az első Serie A meccsén is dirigálhatott. Abban az évben egy rendkívül tetszetős együttessel a 15. helyen végzett, megúszva ezzel a kiesést. Az Empolinál mutatott játékra figyelt fel Aurelio de Laurentiis, a Napoli tulajdonosa, aki 2015-ben hazavitte Sarrit szülővárosába és kinevezte klubjának élére.

sarri1.png

(Sarri az Empoli színeiben)

A kinevezés telitalálat volt. A 2014-15-ös szezon végén a déli klub nem jutott be a BL-be, így Rafa Benítezt menesztették. Mister 33 (Ezt a furcsa becenevet még a hatod osztályban kapta, mivel nem kevesebb, mint 33 rögzített szituációt gyakoroltatott be az edzéseken) kezében egy jó, de korántsem top szintű keret állt rendelkezésre. Ennek ellenére ő csupán mindössze 42 millió eurót költött el - amiből az eladások után 17 vissza is jött - többek között az Udinese középpályására, Allan-ra, Pepe Reina-ra, Chiriches-re és két volt empolis játékosára, Valdifiori-ra illetve Hysaj-ra. A Napoli viszont meglepetésre jó ideig versenyben volt a Juventus-szal a bajnoki címért vívott küzdelemben, Sarri játéka pedig fényesen kezdett beérni; 80 találatot jegyeztek miközben a második legkevesebb gólt kapták. Így a következő szezon előtt Maurizio első nemzetközi kupa idényére készülhetett. 2016 nyarán azonban a Napoli komoly veszteséget szenvedett el, Gonzalo Higuaín, a csapat elsőszámú gólszerzője 90 millió euró cserében költözött át Torinóba. Végül Sarri ezt is átfordította pozitívummá: nem egy-az-egyben pótólták Pipita-t, hanem megerősítették a keretet minőség és mennyiség tekintetében is.

Így történhetett meg az, hogy Sarri 57 éves korára végre felért eddigi pályafutásának csúcsára. 2017-ben Dries Mertenst betolta középre, amivel kialakult az az elképesztően erős és látványos futballt játszó nápolyi gárda, akik két éven át kergették a Juventust megállíthatatlanul. Bajnokok ugyan egyszer sem lettek, de mind a két idényben klub pontrekordot döntöttek, Sarri játékát pedig olyan magas szinten művelték, hogy egyértelműen Európa egyik leglátványosabb csapatává váltak. A 2016-17-es szezonban csoportelsőként mentek tovább a Bajnokok Ligájában és szélesebb közönség előtt is megmutathatták magukat. Olyannyira igaz ez, hogy Pep Guardiola is magasztalta Mauriziot. A katalán mester azt mondta, hogy olyan embereknek, akik - mint ő - rengeteget néznek focit, Sarri Napolija a legjobb döntés, ugyanis gyönyörű és szórakoztató futballjuk van. Ennél nagyobb dicséretet kapni jelenleg a labdarúgásban azt hiszem nem lehet.

napoli.png

(A Guardiola által magasztalt Napoli felállása)

Maurizio Sarri útja nagyon rögös volt, de a futball felé mutatott alázata és elhivatottsága sikert hozott számára. A hétvégén induló Premier League-ben a világ egyik top klubját fogja irányítani, ami új dimenziókat nyitott meg lehetőségek terén számára. Most, hogy megismertük a személyiségét és betekintést nyerhettünk az életútjába, következőként szakmázunk majd és kivesézzük a taktikájának sikerét. Arról is beszélünk mit várhatunk az új Chelsea-től és, hogy miért lehet félnivalójuk a londoniak szurkolóinak. Zárásképpen álljon itt Arrigo Sacchi egyik kultikus mondata, amit Maurizio is mindig a szeme előtt tartott. Legyen ez példa és remény mindenki számára, aki edző szeretne lenni. „Nem tudtam, hogy ahhoz, hogy zsoké legyek, lónak is lennem kellett volna a múltban. Szerintem az edzősködéshez sem kell futballista múlt”.

Holnap várlak titeket a második részhez!

letoltes6.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása