Több, mint egy sport

Foci, másként

Maurizio Sarri - 2. rész - Tökéletes kimunkáltság a melegítőgatyák gazdájától

2018. augusztus 10. 19:57 - Lupi Azzuro

 

Ha manapság egy futball szeretőtől megkérdeznénk, ismeri e Maurizio Sarrit, akkor valószínűleg az emberek többsége olyan válasszal szolgálna, hogy „peeersze, az a kopasz olasz manus aki mindig melegítőgatyában van!”, vagy „hogyne, az az olasz edző aki egyfolytában cigizik!”. A zord és faragatlan külső mögött azonban egy elképesztően alapos és szorgalmas agy munkál, ami az olasz bajnokság után most a Premier League-et tervezi meghódítani.

Bár ott fejeztük be az első részt, hogy Sarri távozott a Napolitól, ahhoz, hogy igazán beleássuk magunkat a munkásságának mélyébe, visszább kell mennünk az időben. A másfél éves szünetet követő csapatainál, a Grosseto-nál, az Alessandria-nál és a Sorrento-nál már nyomokban felfedezhető volt az a 'Sarri-ball', amire majd mi is kifutunk, de ekkor még a mester rengeteget próbálkozott. Felfedezhető a 4-4-2-nek több változata, a 3-5-2, többször az 5-3-2, a 4-3-1-2, a 4-5-1 és a 4-2-3-1 is. Sok esetben az ellenfelekhez alkalmazkodott, így az egyetlen közös pont az, hogy a központban a támadójáték állt és, hogy mind a három esetben a liga egyik legeredményesebb támadó alakzatát sikerült összerakni.

Amikor 2012-ben megérkezett az Empolihoz, kezdetben ugyanennyire tanácstalannak tűnhetett Sarri. A gárda egészen a 10. fordulóig nem tudott meccset nyerni, mindemellett 8 lőtt gól és 23 benyelt találat állt a csapat neve mellett. Az útkeresés azonban, ami olyannyira tipikus Maurizio életében és ami kissé céltalannak tűnhetett kívülről, meghozta a gyümölcsét. Kis darabokban sikerült összerakni az együttest. Tonelli, aki a Serie A-ban is végig kezdő volt, a második fordulóban került be. Saponara, aki az egyik legfontosabb posztot látta el a továbbiakban, játszott többször is jobbszélsőt, míg be nem került középre a trequartista pozíciójába. Meg kellett találni az éket és a második csatárt is, ezen felül pedig az akkor még nagyon fiatal Hysaj is elkezdett többször játszani. A 10. fordulótól kezdve így egészen az idény legvégéig a 4-3-1-2-es gyémánt felállásban játszott az Empoli, aminek végül az lett az eredménye, hogy csupán az utolsó párharcban bukták el az feljutást a bajnokság playoffjában.

empoli_2013.jpg

Ahogy az a felső képen is látszik (a piros vonalakkal felosztott pályarészek a szélső, a középső és a félterületekre osztják a pályát), ez az Empoli már nagyon hasonlított a 2018-as Napolira. Az alapvető szegmensek már itt is megtalálhatóak: agyig feltolt szélsővédők, akik a csapat szélességét biztosítják, egy regista aki a két középső védő közé visszalépve indítja el a támadásokat és biztosít folyamatos biztonságos passzopciót a csapattársaknak, a félterületben elhelyezkedő 2-2 játékos (a két „szélső” középpályás és a két csatár), illetve a trequartista, aki egyrészt osztogatja a labdákat, másrészt pedig a második hullámban érkezve a kapura is veszélyes. Már ekkor is rengeteg háromszögelléssel játszott Sarri együttese – Maurizionak ez támadásban az egyik alapvetése – ami egy nagyon eredményes támadójátékot hozott – 69 találatot jegyzett a gárda.

A következő idény végén playoff nélkül, automatikusan feljutott az Empoli, Sarri pedig tovább fejlesztette a csapatot. Bekerült a bal szélre Mario Ruí, Rugani a védelem közepére, Signorelli a középpályára és az ekkor egy évig Milanban játszó Saponara helyére Verdi.

A 4-3-1-2-es felállás és az offenzív futball pedig a harmadik idény végére sem változott. A fiatalokkal rendkívül jól bánó Sarri (Rugani, Hysaj, Barba, Ruí, Zielinski, Vecino, Saponara, majd később Koulibaly, Ghoulam, Jorginho is Sarri edzősködése alatt kezdett el magas szinten játszani) látványos játéka felhívta a Napoli figyelmét. A korábban lesajnált Empoli 15. helye így ugródeszkaként szolgált és Maurizio top futballistákkal is kipróbálhatta, mire megy.

(Mielőtt tovább lépünk a nápolyi történésekre, álljon itt ez a videó a 2014-15-ös idény második Empoli-Napoli összecsapásáról, ahol Sarri csapata 4-2-re győzte le Benítezét. Lehet, hogy ez volt az a 90 perc amikor de Laurentiis eldöntötte, kit akar edzőnek a következő idényben.)

 

Az első nápolyi idény is jól sikerült, de az a csapat kicsit más volt, mint amilyet Sarri összerakott volna magától. Ez a tény azonban csak azt támasztja alá, hogy Maurizio mennyire jó taktikus. Higuaín adott volt, sem őt, sem Insignét, sem Callejónt nem lehetett kitenni a csapatból. Így Sarri az első évben egy 4-3-3-at játszatott. A későbbiektől annyiban különbözött ez a felállás, hogy a két szélső ténylegesen a szélen játszott, így történhetett meg az, hogy Higuaínra futott ki rengeteg játék, amit az argentin vastagon meghálált: 36 góllal lett gólkirály.

A második és harmadik idényt viszont érdemes egyben tárgyalni, ugyanis ebben a két évadban már ugyanazt a játékot hozta a Napoli. Higuaín távozása okán Sarrinak fel volt adva a lecke, a sors fintora pedig az, hogy a korábbiakhoz nagyon hasonlóan oldódott meg a probléma. A 10. fordulóig (csakúgy, mint az Empolinál) több elképzeléssel is próbálkozott, Gabbiadini és Milik is szerepelt a középcsatár posztján. A 10. fordulóban azonban – mit ad Isten – pont az Empoli ellenében, bekerült Mertens középre. Dries Mertens alapvetően szélső támadó, azonban nagyon alázatos és kreatív futballista. Így foglalhatta el tulajdonképpen Saponara posztját, azzal a különbséggel, hogy előrébb foglalt helyet és jóval hangsúlyosabb volt számára a gólszerzés. Innentől kezdve a Napoli együttese a támadóhármas vezetésével (Insigne-Mertens-Callejón) csupán kétszer veszített évvégéig.  A 2017-18-as szezonban újabb kis darabkák kerültek a helyére, de a felfogás már nem változott. Így fejtsük meg kicsit a Napoli eredményességét.

A modern futballban rendkívül fontosak az automatizmusok, illetve a kiismerhetetlenség. A technikai fejlődés okán minden ellenfelet elemezni lehet, de, ha egy együttes tagjai vakon is tudják hol a társ, akkor gyönyörű és lendületes támadójátékot lehet létrehozni. A Napolinál pontosan ilyen alakult ki, amit megspékeltek Sarri taktikai kifinomultságával. Az eredmény 251 Serie A gól lett. A félterületekben foglalt helyet a két belsővédő, Allan és Hamsík, illetve a két szélső is. A félterületek a pálya legértékesebb szakaszai, ugyanis ezek a terek adják a legjobb lehetőséget a gólszerzéshez a kapuhoz képest elfoglalt helyük alapján. Ez olyan előnyhöz juttatta a legtöbb esetben a Napolit, amit nem tudtak ellensúlyozni az ellenfél edzői.

napoli.png

napoli_triangle_1.png

napoli_triangle_3.png

Ezen felül röviden érdemes a csapat védekezésével is foglalkozni. Két szakaszból áll Sarri védelme, és a védekezésbe való visszarendeződése. Labdavesztés után a játékosok közül 3-4-en is rögtön rátámadnak a labdás emberre, ezzel elzárva tőle a passzopciókat. Ha ez a nagyon agresszív presszing nem működik, akkor pedig az együttes két négyesfalat tesz be a labda mögé. Vagy valamelyik szélső, vagy az egyik középpályás lép ki a középcsatár mellé, a többiek pedig értelemszerűen rendezkednek el.

napoli_vedekezes.png

Szombaton Sarri a Huddersfield ellen hivatalosan is megkezdi első idényét Angliában (a Community Shield nem hivatalos mérkőzés), így érdemes megvizsgálni azt, hogy mi várható tőle Londonban. Az biztos, hogy a játék képét tekintve hatalmas változásra készülhetnek a kékek drukkerei: Conte pragmatizmusához képest Maurizio a feltétlen támadó futball híve, ezen pedig semmiképpen nem fog változtatni. Az utóbbi két évadban meghonosított Conte-féle 3-4-2-1 sem fog maradni, minden bizonnyal 4-3-3-ra vált majd a Chelsea, de ebben azért teljesen nem lehetünk biztosak; a tapasztalatok alapján Sarri lehet kitalál valami újat. A nyáron Jorginho, Kovacic és Kepa érkezett, Loftus-Cheek pedig a kölcsönök után idén a keretben fog maradni. Sarri taktikája, és az, ahogyan a szélsőket használja, Eden Hazard-ból a legjobbat hozhatja ki. Így lehet ez többekkel is, David Luiz-zsal, Zappacosta-val, Barkley-val és Morata-val is akár. A középpálya rendkívül telített egyelőre, várhatóan azonban a Kanté-Jorginho-Barkley/Fábregas hármassal kezdenek neki az idénynek. Kanté és Jorginho párosa azért nagyon izgalmas, mert hasonló játékosok, legjobban mind a ketten a regista, vagy a klasszikus védekező középpályás posztján érzik magukat. De emellett képesek kreatív, építő futballra is, rengeteget futnak és nagyon kicsi hibaszázalékkal passzolnak. (Hozzá kell tenni, az is lehet, hogy valamelyikük pont ennek fogja meginni a levét, de ennek megállapításához előbb látni kell őket együtt). A védelemmel kapcsolatban több szakíró is kétségekkel fejtette ki a véleményét, de szerintem Sarri ebből az állományból kifejezetten jót fog kihozni; vannak labdaügyes szélsővédők és passzopciót nyújtó középhátvédek is, a rendszert az olasz összerakja majd, a játékosoknak csak bele kell ülniük a „jóba”.

Összefoglalva egyértelmű, hogy egy olyan csapatot várhatunk az új Chelsea-től, amit érdekes lesz nézni. A támadójáték mindenképpen kreatív és szemet gyönyörködtető lehet, de a kétségeket sem szabad elhanyagolni. Az látszik, hogy Sarrinak minden állomáshelyén szüksége van egy kis időre, míg kikísérletezi a helyes taktikát, viszont erre nem biztos, hogy a Chelsea a legalkalmasabb hely. Roman Abramovich sosem volt híres a türelméről és, ha nem engedik majd a trénert kibontakozni, akkor hatalmas kudarccal végződhet ez a kapcsolat.

Az orosz milliárdos a hírek szerint kötelezte Sarrit arra, hogy a jól megszokott melegítő helyett öltönyben vezesse a csapatot a meccseken. Ezt a Community Shield-en még nem láthattuk, de a hírek szerint Maurizio elfogadta. Emellett a dohányzását is kénytelen lesz a találkozók alatt az erre kijelölt zónákba redukálni. A két klasszikus vonás visszaszorítása számomra azonban kifejezetten pozitív: nem valószínű, hogy Sarri ettől bármiféle szorongást élne meg, de annál inkább hajlandó kompromisszumra. Antonio Conte korunk egyik legnagyobb taktikusa, de sosem tudott jól kijönni a vezetőséggel. A kékeknél a sikerhez vezető úton ez lehet az első lépcsőfok; ha a klubon belül nyugalom van, az kiegyensúlyozottságot és folyamatos fejlődést hozhat. Conte one man show-ja ugyan hiányozhat egyeseknek, de Sarri pontosan azt adhatja meg végre, amit előbb festettem le. Ő ugyan nem ugrál a kispad tetejére, de vehemens, határozott, szenvedélyes, mindemellett pedig sokkal fegyelmezettebb és hajlamosabb az alkalmazkodásra. Az Arrezzo-nál nem hozott szerencsét a Conte utáni munka Maurizionak, de azóta nagyot fordult a világ. És én nagyon szurkolok neki!

sarri_chelsea.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tobbmintegysport.blog.hu/api/trackback/id/tr8514174213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.