Mindenkinek van talán egy futballnemzet az életében, akiket nagyon tisztel. Aki látta a Cruyff-féle holland válogatottat, az a narancsokat imádja. A braziloknak rengeteg generáción át volt legendás együttesük, és az ő stílusuk könnyen szerethető. Van akinek a szíve a hazájáért ég, és a hánytatott sors ellenére is kitart tűzön-vízen a magyarok mellett. Nekem ez a nemzet az olasz. Az első végigizgult VB-m volt a 2006-os, és bár gyermekként megsirattam a zseniális Zinedine Zidane kiállítását, de örültem, hogy a taljánok jutottak fel a csúcsra. Abban a válogatottban is játszott már egy fiatal loboncos középpályás, aki remekül rúgta középre a szögleteket, és már akkor is nagy szerepet játszott a Milan gyémánt középpályáján. Azt a játékost hívják Andrea Pirlo-nak, aki 2 napja visszavonult, és pályafutása néhány sort igencsak megér. 

Vártam két napot, mert egy  kicsit emésztgettem a dolgot, és az eltelt idő alatt előjöttek olyan történetek is, mint Gattuso nyilatkozata: "Amikor nála volt a labda, azt kérdeztem magamtól, tényleg profi futballista vagyok-e". Pirlo nem volt az abszolút kedvenc focistám, de úgy gondolom igazán senkinek sem. Mégis mindenki szerette, tisztelte, és talán az írja le őt a legjobban, hogy bár játszott szinte minden nagy északi olasz klubban, az Interben, a Milanban és a Juveban is, de mind a három szurkolói csoport tiszteli őt, és senki sem tartja árulónak. Andrea a legjobb értelemben volt nemes és tisztelettudó, sosem fennhéjazó, ripacs vagy arrogáns. Maga volt Olaszország: egy elegáns, laza zseni. 

Megreformálta a regista posztját, számtalan szebbnél szebb szabadrúgás gól köthető hozzá. VB címhez segítette hazáját, BL győzelemhez a Milant, és visszavezette a Juvet a korábbi magasságokba. Nála talán senki sem tudta jobban kontrollálni egyszerre az ellenfél játékát, és saját együttesének tempóját, támadásait. Egyensúlyt jelentett a védelem és a támadósor között, ha pedig valaki szorul helyzetben volt, hozzá mindig passzolhatott, Pirlo pedig utána odarúgta a labdát, ahová az edző rajzolná a táblán. 

Korosztályának egyik legjobbjaként, interkontinentális és mindent átható tisztelettel övezve vonulhat így vissza egy rövid amerikai kitérő után. Minden jót te zseni, pihend ki a csodás karriered, és a világ labdarúgásának közössége vár vissza. Talán a partvonal másik oldalán. Az intelligenciád meg van hozzá.

(U:I:: A végére pedig jöjjön bár zseniális kép az öregről.)