Több, mint egy sport

Foci, másként

Deschamps zseniális lopása - morzsák a francia-belga elődöntő előtt

2018. július 10. 16:37 - Lupi Azzuro

Didier Deschamps ugyan játékosként egy igazi zseni volt, edzőként nem túl kiemelkedő taktikailag. Ráadásul ennek az elképesztően erős francia keretnek közmegegyezés alapján őt kiáltották ki a torna előtt a leggyengébb láncszemeként. Való igaz, nem olyan géniusz, mint mondjuk Pep Guardiola, de egyrészt remek motivátor, másrészt a játékosai mélyen tisztelik, harmadrészt tökéletesen alkalmazkodik az adott találkozó sajátosságaihoz. Negyedrészt pedig, képes volt a saját pályafutásából átemelni.

Deschamps a csapatkapitánya volt az 1998-as VB győztes együttesnek. Az a csapat egy elég furcsa felállást alkalmazott: egy amorf 4-2-3-1-et, egy mélységi irányítóval (Deschamps), egy akkoriban klasszikus középső középpályással (Petit), egy védekezni tudó és nagyon alázatos, nagy teherbírású játékossal (Karembeu), illetve két, lényegében hasonló profilú 10-essel, Zidane-nal és Djorkaeff-el. Jacquet kapitánynak komoly fejtörést okozott ezen futballisták egyidejű pályára tétele és ez a gall gárda is hasonló problémával küzdött.

Pogba és Griezmann is a 10-es pozíciójában, középen érzi magát jól, ami egy ideig megoldhatatlan problémát okozott. Ha az Atletico támadója került a szélre, ő volt szürkébb, ha Pogba került hátrébb egy sorral, ő. Azonban Deschamps megoldást talált a helyzetre, egy olyan taktikai húzással, amit személyesen nézhetett végig. 

8765rfgh.png

A képen a '98-as döntő francia kezdője látható. Ahhoz, hogy Djorkaeff-nek és Zidane-nak is megkapja a szabadságot, a fentebb már felsorolt névsor így került fel a pályára. Lizarazu és Thuram biztosította a csapat szélességét, Deschamps irányított mélyről, Zidane segített neki a labdakihozatalban és osztogatta tovább a labdákat. Petit volt az, aki robotolt a meccsen és mindenhova besegített. Djorkaeff befelé mozgott rendre, illetve a kontrákat vezette, Guivarc'h pedig a tizenhatoson belül nyitotta a területeket a társaknak. Karembeu volt az, aki a nemsoká' lefektetett analógiánkban a kulcsszereplő: Petit feladata volt a Djorkaeff mögötti területek biztosítása, Karembe-é viszont az együttes egyensúlyban tartása: ha kellett, támadott, beadott, ha kellett, akkor visszazárt a középpályára, a terület bal oldalán kialakult tolódást ellensúlyozva. Ez a kvázi-4-2-3-1 védekezésben mutatta meg ezt igazán, ahol tisztán 4-3-3-á alakult. 

img_5262.PNG

(A képen: az első 3 játékos balról jobbra Djorkaeff-Zidane-Guivarc'h, míg a második sor Petit-Deschamps-Karembeu)

Ezt elsőként Peru, majd Argentína és Uruguay (itt nem Matuidi, hanem eltiltása miatt Tolisso került be) ellen is használta Deschamps - ekkor már a kispadon ülve. Az ő 4-2-3-1-e sem teljesen vegytiszta, hiszen Griezmann a félterületből indul, sem a szélről, sem középről, illetve Mbappé sem tükörszélső. De a hasonlóság - valószínűleg nem véletlenül - kísérteties.

nevtelen.jpg

A várható kezdő Belgium ellen. Pavard és Hernández természetesen a szélekért felel. Mbappé kifelé és befelé is húzódik, Giroud pedig fizikai erejét kihasználva teremt helyet a beindulóknak. Az igazán nagy húzás itt azonban nem a jobb oldalt van, mint 1998-ban, hanem a bal oldalt: Pogba és Griezmann egyszerre kap lehetőséget a félterületben helyezkedni, miközben mindketten elvégezhetik azt a feladatot is, amit kevésbé szeretnek: Pogba néha hátrébb marad és mélységi passzokkal élve a kontrák ellen segíti a csapatát, míg Griezmann esetenként kihúzódik a szélre, a középre érkezőknek beadva a labdát. Ezt pedig úgy lehetséges, hogy Matuidi a csapatban van: a Juve középpályása bal lábas, és korántsem fogalmatlan támadásban, így remekül használható a beadásokhoz. Mindemellett biztosítja Kanté mellett a Pogba mögött területeket. 
Deschamps remekül adaptálta tapasztalatait és egy egykor már sikeres elképzelést a saját csapatára, amivel több játékosának az erényei is kidomborította. Így fordulhat elő, hogy Dembélé vagy Lemar a padon ülhet - ha lendületet hoznak a végén, az is elég, a munka nagy részét akkora már lehet, hogy elvégzik a társak.

Hogy miként fog működni ez a belgák ellen, az csak 20:00-tól derül ki. Remek összecsapásnak lehetünk majd tanúi, mind taktikailag, mind játékban elképesztő izgalmakat hozhat. Írjátok le a meglátásaitokat ti is a témában!

 

img_5265.JPG

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tobbmintegysport.blog.hu/api/trackback/id/tr2814104973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása