Több, mint egy sport

Foci, másként

La bella calcio - 1. hét

2018. augusztus 21. 14:55 - Lupi Azzuro

A hétvégén végre valahára visszatért a calcio, mi pedig újra szurkolhattunk kedvenceinknek. Szokás szerint egyelőre szinte minden együttes döcög, hiszen a csapatoknak össze kell szokniuk, az új játékosoknak be kell illeszkedniük, esetenként az új edzőknek még idő kell ahhoz, hogy átadják a mondanivalójukat. Ennek ellenére most az első részben kicsit elkalauzolunk titeket a taktika világába, ugyanis voltak remek edzői húzások. 

Lazio - Napoli 1-2

A szombati mérkőzés egyértelműen a forduló rangadója volt, Ancelotti bemutatkozása izgalmasnak ígérkezett. A két fél pedig az első hét ellenére meg is felelt ezen elvárásunknak. 

A hazaiaknál nem volt nagy mozgás a nyáron, a meccs előtt az volt a kérdés, hogy a több eltiltott mennyire csökkenti az esélyeiket és, hogy a védelem hogyan vizsgázik élesben. A vendégeknél ezzel szemben végre fény derülhetett arra, hogy Carlo Ancelotti mit tervez a déliekkel. Az összecsapás első szakaszában 3 dolgot lehetett észrevenni: az egyik az volt, hogy Napoli presszingje sokkal kevésbé volt agresszív, mint Sarri alatt, hogy a Partenopei két fázisú védekezést használt, nagyjából a félpályáig 4-3-3-at (azon kívül, hogy nem helyezték komoly nyomás alá az ellenfelet ezen a téren, azért sem okozott gondot a Lazionak a labdák felhozatala, mert a középpályán 5-3-as létszámfölényben voltak), azt követően pedig 4-4-2-t, illetve azt, hogy Inzaghi védekezését egyszerűen élmény volt nézni, annyira jól volt megszervezve. 

lazio-napoli_1-2_2_0.jpg

lazio-napoli_1-2_1_0.jpg

Az első szakasznak Immobile gólja vetett véget, ami ugyan a klasszikus frázissal élve "a semmiből jött", két remekbe szabott egyéni teljesítmény gyümölcse volt. 

lazio_napoli_1-2_1_2.jpg

A gólt követően Inzaghi hátrébb vonta csapatát. A nagyon aktív védekezés közben elfáradt a római gárda, így kapóra is jött a szusszanás. A Napoli viszont egy fokozattal feljebb kapcsolt, aminek végül meg is lett az eredménye. Insigne lövése, majd Zielinski kapufája után Milik egy szerencsés góllal egyenlített ki a szünet előtt.

A félidőt követően sem változott a meccs képe, Ancelotti bízott abban, hogy az ellenfél meg fog törni és előbb-utóbb megszületik a vezető gól. A Napolinál érdemes kiemelni azt, hogy Hamsík került a mélységi irányító szerepkörébe Jorginho helyett és, hogy Milik sokkal kevésbé vesz részt a játék felépítésében, mint Mertens. Szerintem egyik sem feltétlen jó megoldás véglegesen, de még csak az első fordulóban járunk, kiderül majd mennyire jó változtatások ezek. A vezetést végül a vendégek megtartották és nyertek, hiába váltott négyvédős szerkezetre Simone Inzgahi. A Napoli előtt sok munka áll még, de a Lazio számára sem lesz könnyű ez az évad, mert a remek védekezésen kívül maga a védősor nagyon gyengének tűnik számomra továbbra is.

Torino - Roma 0-1

A torinói bikákra nem jutott idő a szezonkezdő preview során, de meg is ragadnám az alkalmat erre. Mazzarri sosem volt a szívszerelmem, de idén elég jó kis keretet kapott a keze alá, amit kiválóan használ. Taktikailag fegyelmezett és jól megformált csapat képét keltik, igazi tradicionális olasz futballt játszva, elöl pedig van néhány veszélyes egyéniségük. Falque mellett idén Zaza is jól illeszkedhet ebbe a gárdába és szerintem Belottinak is jó éve lesz. Ugyan vasárnap sem volt a kapura túl veszélyes, a mezőnymunkából kivette a részét, mindemellett pedig meglepő volt számomra az, hogy mennyire jó csapatkapitány. Kívülről úgy tűnt, hogy a társak hallgatnak rá, határozott és segíti is a többieket.

A mérkőzés első félidejében a Roma dominált, a Torino inkább hátul biztosított és magas labdákkal operált. A hazaiak védekezését néhányszor át tudták törni a farkasok, de igazi ziccer nem alakult ki. Úgy, ahogy a másik kapunál sem, mert bár Fazionak többször is meggyűlt a baja a helyzettel, a torinói támadások zömükben nem hordoztak igazi veszélyt.

torino-roma_0-1_1_1.jpg

Érdemes viszont egészében kitárgyalni a Torino védekezését. Ezt én három részre osztottam.

torino-roma_0-1_olsen.jpg

torino-roma_0-1_2_1.jpg

torino-roma_0-1_1_2.jpg

Mélységi passzokkal és egyéni villanásokkal - főként a szélen - mögé tudtak kerülni az ellenfélnek esetenként a szürkemezesek, de, ahogy azt már említette, komoly gólhelyzet nem alakult ki. Nem úgy, ahogy a félidőt követően Olsen kapuja előtt. A Roma a második játékrész első 10 percében iskolai példáját mutatta meg az öltözőben ragadás esetének, de Di Francesco cseréivel sikerült stabilizálni az együttest. A Torino végül a 89. percig bírta, akkorra már két védője is kiesett sérülés miatt a kezdőből, két egyéni villanás pedig megpecsételte a sorsukat.

Kluivert gyönyörűen szöktette magát, Dzeko elé tálalt, aki kápráztató mozdulattal belsőzte kapásból a hosszúba a labdát. Justin Kluivertet csak kiemelni tudom újra, beállását követően új színt hozott a római támadójátékba, több esetben is állva hagyta a védőit. Ha teljesen beilleszkedik, akkor valószínűleg diszkont áron juttatta egy jövőbeni sztárhoz a gárdát Monchi.

Sassuolo 1-0 Inter

Vasárnap este minden bizonnyal mindenki egy magabiztos Internazionale győzelmet várt, ami kisült az összecsapásból, az viszont nem lehetett túlságosan örömteli a kék-feketék szurkolóinak. Keita, Perisic és Vrsaljko ugyan egyelőre nem léphetett pályára, de attól függetlenül, hogy Spalletti keze munkáját mindig élmény nézni - az Inter támadásba való átrendeződése zseniális és tökéletesen megfelel a modern futball követelményeinek - ennyire nem kellett volna szenvednie a vendégeknek. Irreális mennyiségű beadással és centerezéssel próbálkoztak, ami teljességgel haszontalan volt. A Sassuolo remekül fogta meg őket, miközben az ellenfél legnagyobb hibáját is kihasználták: az Inter egyelőre pocsék és lassú transition-nel rendelkezik hátrafelé, ezen muszáj lesz változtatni, ugyanis a Sass többször is helyzetbe került abból, hogy a rendezetlen védelemre rohant rá. Ha az ellenfélnél Insigne, Mertens, Ronaldo vagy Costa jött volna szemben ezekben a szituációkban, a milánióiak kaptak volna 3-4 gólt. Rengeteg munkája van a kopasz mesternek még. 

inter_tamadasban.png

 

Nagyon szezoneleji formában játszik egyelőre az összes együttes, viszont szerencsére az már most látszik, hogy izgalmas és érdekfeszítő idénynek nézünk elébe. Az élmezőny nagyon sűrű, a lehetőség pedig sokakban ott van, a kérdés csak az, ki tudják e majd használni. 

Jövő héten újra jelentkezünk a La bella calcio sorozattal!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tobbmintegysport.blog.hu/api/trackback/id/tr4114193031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2018.08.21. 17:33:11

Üdv!

Szuper iromány. Viszont Milik találatát szerencsésnek nevezni, miközben Dzekóét felmagasztalod. Jó, ezt betudom annak, hogy Roma drukker vagy. :) Pláne, ha azt vesszük, hogy Insignéék, egy a Sarri-éra alatt ezernyire is begyakorolt figurát adtak elő, amit az ellenfelek sokadjára nem tudnak lekövetni. A Milik-Mertens párost pedig nyilván nem is lehet összehasonlítani - más-más az előnyük és hátrányuk -, de a lengyel centerben játszatása még nem feltétlen jelent hátrányt. Épp kezdték kiismerni a hamis 9-es játékot és Mertens is belefáradt a szezonba, tehát jókor jött a visszaváltás, ami még nem jelenti azt, hogy a belgát nem fogjuk középen látni. Ráadásul Milik futotta a második legtöbbet a csapatból a maga 11,3 km-jével.

Más. Örülök, hogy az INC-re visszatért a blogolás, de van ám az INC-nek saját blogfelülete is: ilnostrocalcio.blog.hu/ :)

/Egy volt INC-s tag/

Lupi Azzuro 2018.08.23. 01:36:14

@Pietro.: Köszi a dicséretet! Milik gólját azért gondoltam szerencsésnek, mert a begyakorolt figura veszélyén túl a körülmények is meghatározták azt, hogy a lengyel gólhelyzetbe került. Ha a kavarodás kicsit is másképp alakul, akkor kivágják, a védők, stb. De ugyebár a fociban nincsen, ha, szóval ebben legalábbis részben igazad van, figura eredménye :)

Szerintem nagyon jó váltótársak lehetnek. Milik mezőnymunkája és robusztus felépítése Ancelottihoz jobban illik, de úgy gondolom ez ellen a Lazio ellen Mertens jobb választás lett volna. Mindazonáltal nyertek, az pedig, hogy a kettős kérdése merre dől el, majd a későbbiekben derül ki, ahogy írtam is.

Igen, tudom, de elég friss a kapcsolatom az oldallal és szeretném a sajátomat is folytatni párhuzamosan, amellett, hogy gyártok csak az INC-re is tartalmat. Ezért működik ez a köztes megoldás, hogy amit olasz focival foglalkozom, azt az INC-re készítem, de a saját blogon keresztül.
süti beállítások módosítása